Hétvégén vitorlázni voltunk Viktorral és feleségemmel Agárdon. Nagyon élvezetes dolog ez a vitorlázás, már alig várom, hogy menjünk újra. Kormányozhattam is a hajót, a kapitány úr megengedte. Tanultam pár szakszót, mint pld. krajcolás. Úgy volt, hogy öcsém is jön, de õ lebetegedett, úgyhogy csak hárman mentünk. Viktor vezetett, eljött értünk kocsival, így elég laza volt az egész. Nagyon jó, hogy a hajón valahogy elönt a nyugalom. Nincs rohanás, kapkodás (hacsak nem süllyed éppen), szóval kicsit lelassulhat az ember a megszokott valóvilág-sebességből. Még azon is elgondolkodtam, hogy el kéne végezni egy vitorlástanfolyamot, és akkor lehetne akkor is menni, ha Viktor nem ér rá. Nem is volt vészes a bérleti díj sem: 2500Ft egy órára. Két órát voltunk kint a vizen, egy mozi is kerül ennyibe.
Kicsit bevallom izgultam, mert Viktornak ez volt az első önálló útja (oktató nélküli), de kár volt, nagyon profi volt a mi kapitányunk, le a kalappal előtte. Ő maga is azt mondta, hogy izgul a kiállás miatt, de nem volt semmi probléma, sőt saját bevallása szerint élete legjobbja volt. Jó kis szél volt, hozta a vihart.
![]() Vidám kapitány üldögél a kormánynál |
![]() Léhűtő matróz heverészik listán |
![]() A kapitány kormányoz, asszony néz |



