Tegnap megnéztük a régóta várt filmet. Tetszett is meg nem is. Valószínűleg azért nem aratott elsöprő sikert nálam a film, mert már megint kifogtunk négy idiótát (két pár volt) magunk mellett, akik egészen addig pofáztak és vihorásztak folyamatosan hangosan, amíg már kurvára felbasztak, és beszóltam nekik, hogy “ki fogom baszni őket a teremből”. Nem a legudvariasabban közöltem velük ezt a tényt, dehát ők sem voltak valami udvariasak, ha maguktól nem jöttek rá, hogy a moziban kussolni kell. Nem az első eset volt, hogy ilyenek mellé kerültünk, de először szóltam be. Megérte. Utána végig csönd volt körülöttünk.
Egyébként nagyon fasza volt a film valószínűleg végig, csak nem tudtam beleélni magam, amikor folyamatosan hülyeségeket hallottam magam mellett. Jók az efektek, meg a hangulata is. Asszony egyszer annyira megijedt, hogy majdnem eltörte az egyik ujjamat. Többieknek nagyon tetszett, ők már elég távol ültek ezektől az idiótáktól, nem hallottak semmit.
