“Aki sokáig foglalkozott már tigrisekkel, kígyókkal és oroszlánokkal, az jól ismeri az asszonyok lelkivilágát is.” Adja egyik hőse szájába Rejtő Jenő a Menni vagy maghalni című regényében. Tetszik.
Ma reggel nem tudtam elsiklani a rádióban hallott hírek felett.
1. Az autópálya matrica árát annyival fogják emelni, amennyivel az áfacsökkentés miatt csökken. Hurrá! Kérdem én, akkor mi a lófasznak csökkentik az ÁFÁ-t, ha ezen felbuzdulva mindenki ezt fogja tenni. Kétségem sem volt afelől, hogy megint mi fogunk szívni ezzel, de nem gondoltam volna, hogy még világgá is hirdetik ilyen nyíltan, hogy ez van, kapjuk be. Persze én megint szívok mert EVÁ-s vagyok, és az áfacsökkenéssel a bevételem is csökken MEGINT. Már kicsit unom.
2. Magyarverés a vajdaságban. Ki volt az a baromarcú idióta kretén, aki hírt csinál abból, ráadásul így felfújva, hogy két általános iskolás gyerek megver egy másik általános iskolás gyereket, aztán szivatja egy kicsit, de nem azért mert magyar, hanem azért, mert ismertek valakit, akit kerestek ezek. Jövő héten már minden általános iskolás bunyó benne lesz a hírekben? Kiborulok az ilyen felfújt szaroktól.
3. Fizetős lesz a duna pesti oldalán egy csomó parkolóhely, ahol eddig ingyen lehetett parkolni. Az gondolom senkit nem zavar, hogy emiatt most csak arról a részről legalább 2000 autóssal több fog bemenni a városba, és nem fogja lerakni a kocsit a lánymányosi hídnál. Fogalmam sincs, hol tudnám lerakni a kocsit ingyen ezekután. A parkolóórába dobált lóvé sem megoldás, ha jól tudom, két óránál többet nem lehet fizetni egyszerre… A BKV elég necces, állandóan lerobbannak, vagy nem férek fel, esetleg úgy vezet a sofőr, hogy többen rosszul lesznek (szó szerint). 2 heti utazgatás alatt többször láttam olyat, hogy valaki megkért valakit, hogy adja át a helyét, mert rosszul lett.
Szétbasz az ideg. Hónapok óta nem tudok a notebookon normálisan programozni, mert az ALTGR+F megnyomásakor bejön a windows explorer, ahelyett, hogy megjelenne a “[” szögletes nyitózárójel, amit én szeretnék. Kicsit nehéz így tömböket deklarálni, állandóan váltogatnom kell angol és magyar billentyűzetkiosztás között. Az angol kiosztáson szerencsére nem az F-nél van ez a jel. Néhány napja jöttem rá, hogy valójában nem is a windows deklarálra ezt a shortcutot, hanem az OpenNetCF Smart Device Framework, vagyis egy mobilos sdk felrakásával “saját kezemmel” csesztem el a dolgot. Igaz sehol nem találtam eddig semmi doksit, vagy infot, ahol le lenne írva, hogy erre a billentyűkombinációra rá lett kötve bármi is, de találtam egy visual basic script fájlt, amiben van egy ilyen kódrészlet:
Set oMyShortcut = WshShell.CreateShortcut(strTargetFolder + “\Samples.lnk”)
oMyShortcut.WindowStyle = 3 ‘3=Maximized 7=Minimized 4=Normal
oMyShortcut.IconLocation = “shell32.dll, 4″
oMyShortcut.TargetPath = “%programfiles%\OpenNETCF\Smart Device Framework\Samples”
oMyShortCut.Hotkey = “ALT+CTRL+F”
oMyShortCut.Save
A file neve CreateShortcuts.vbs, és az framework folderében van. Eleinte nem vettem észre, hogy az explorer állandóan ezzel a folderrel nyílik meg, mert azonnal bezártam mérgemben a feljövő ablakot. Most gyanút fogtam, és kis keresgéléssel megtaláltam ezt a fájlt, meg a shorcutot is. Szépen átdefiniáltam másik billentyűre. haha, máris lett zárójelem. Igen ám, de újraindítás után visszaállítódik! Fogalmam sincs már hogyan, letöröltem a vbs-t, a registryből mindent kiszedtem, ami csak az opennetcf-re utal, és még mindig visszaíródik… Már éppen egy nagyon morcos levelet akartam küldeni a fejlesztőknek, hogy így kibasztak velem, de most meg le van halva a www.opennetcf.org, szóval várnom kell.
Nem igazán értem, hogy miért rendel valaki shortcutot egy folderhez??? Ki akarja hogy a samples folder bejöjjön egy billentyűkombinációra? Számomra ez kicsit morbid megoldásnak tűnik. Ha valakinek van valami tippje, várom!
Kiegészítés:
Közben rájöttem, hogy nem csak a Samples, hanem a Sources folderekhez is hozzárendelte az idióta ugyanazt a shortcutot… Na ennek mi a lóf@sz értelme lehetett??? Mostmár végre működik minden rendesen. A websitejuk is.
Érdekes dologra lettem ma figyelmes a buszon. Éppen arról beszélgettünk Adrival, hogy kéne bérletet vennem, mikor elkezdtem számolni, hogy mennyibe kerül, ha reggel-este jegyet veszek. Az jött ki, hogy ha 21 munkanap van a hónapban, és nem járok hétvégén busszal, akkor majdnem ezer forinttal drágább a bérlet, mint ha minden nap jegyet veszek oda vissza! Na ez azért nem semmi! Magyarul az emberek 99%-ának nem éri meg bérletet venni! Nálam az a szitu, hogy nem is mindennap megyek busszal, szóval pláne nem éri meg.
Szombaton a Ráckevei HÉV vonalán csodálkoztam el, hogy nincsen nyugdíjas jegy! Ami furcsa, hogy nyugdíjas bérlet viszont van. Magyarul az a nyugdíjas, aki csak néha-néha utazna HÉV-el, ez kapja be, csak annak jár kedvezmény, aki bérletet vesz, és utazgat rendszeresen. Diákjegy viszont van. Ezt nem egészen értem. Ha van diák, akkor miért nem lehet nyugdíjas is???
Az idei évben kerül megrendezésre a 14. Budapesti Nemzetközi Pezsgő- és Borfesztivál, amelynek lassan egy évtizede kísérő, majd társrendezvénye a Szüreti Sokadalom a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A magyarországi szőlő- és borkultúrához kapcsolódó hagyományok bemutatására törekvő, kétnapos ünnepi sokadalom a múzeum sajátos adottságait kihasználva, a 19. századot idéző paraszti miliőben zajlik. A népi építészeti környezet, valamint a hozzá tartozó hiteles tárgyi világ meggyőző keretet ad a rendezvénynek.
A fesztivál idei díszvendég a Szekszárdi Borvidék.
Helyszín: Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Kis családommal felkerekedtünk, és meglátogattul Szentendrén a fenti rendezvényt. Első meglepetés akkor ért bennünket, mikor kiderült, hogy a rendezvény ellenére semmilyen különjáratot nem indítanak a Skanzenbe… Ami jár, az is nagyon ritkán. Az sem csuklós! Alig fértünk fel. Már a megállóban balhé volt. Érkezett két fiatal lány, és később egy idősebb hölgy, aki pofátlanul leszarta, hogy mások már 1 óra 10 perce ott állnak sorba, pld mi is, mert lekéstük éppen az előző buszt, beálltak a sor elejére. Hatalmas hőbörgés lett, szinte egy emberként kezdett balhézni mindenki a megállóban, de nem értünk el semmit, mintha nem is hallották volna, ott maradtak, ahol voltak. Apósom jó fej volt, amikor leültünk pont szemben üt velem a paraszt nyanya, erre a másik oldalról jó hangosan átszólt, hogy „pont kifogtuk a büdös bunkókat, velünk szemben ülnek” éppen.
A nő vörös volt, mint a tűz. Természetesen ők, akik 5 perccel indulás előtt érkeztek, le tudtak ülni, miközben mások meg, akik egy órával előbb kimentek, álltak. Nekem sikerült leülni, de végül átadtam a helyem egy hölgynek, aki egy gyerekkel a karján áldogált. Nagy nyomorgás volt, ennek ellenére minden megállónál még többen próbáltak felszállni, és a sofőr meg állandóan beszólt, hogy menjünk már beljebb. Nem értem az ilyen barmokat, ahelyett, hogy indítanának sűrűbben buszt, minket baszogat, amikor már így is lábujjhegyen álltam, meg mások az én lábamon, és beszorítottak a kalaptartó alá, lehúzott fejjel, kb 80 fokos szögben, alig kapaszkodva. Volt némi szóváltás is a dologból.
A belépő 1200 forint volt, ami szerintem drága volt ahhoz képest, amit kaptunk érte. Bemehettünk 4-5 parasztházba, és megnézhettük a bútorokat. Ilyet már láttam ingyen. Bort kóstolójeggyel lehetett inni. Egy jegy 80Ft-ba került. Egy deci bornak 1-4 jegy volt az ára. 5 féle bort kóstoltam: Királylányt, Rosét, Merlo-t, Szürkebarátot és Furmintot. 11 jegyembe került. Egyik bor sem volt az igazi, nem voltak elég „érettek”. Talán a furmintnak már volt valami borhoz hasonló íze, nem volt olyan „nyers” íze, mint a többinek. Adrinak vettünk egy tök jó inget, olyan parasztnénis fehér ing, jól áll neki nagyon.
Hazafelé nagy volt a riadalom, mert amikor megjött a busz, teljesen tele volt. Szerencsére nagyon sokan leszálltak, és végén hatalmas tolakodás után (nem mi, mások, mi nem vagyunk idióták, hogy ne lássuk, hogy üres a busz…) még le is ültünk. Egy csomó hely volt még a végén, de ezt a sok barom nem látta, és egymást taposva mentek felfelé. Apósom majdnem megpofozont egy fazont a nagy tolakodásban, mert be-be szólogatott neki valamit. Büszke vagyok az öregre, hetven éves létére nem szívesen kapnék tőle maflást! ![]()
Összességében tetszett az egész, de a szervezés lehetett volna jobb. Talán jövőre javítanak rajta egy kicsit.
|
||||
|
|
|
||
|
||||
Amióta utazgatom is egy keveset, sokkal többet olvasok. Végeztem a második könyvvel is, ami egy Tarzan könyv volt. Teljesen kiszámítható a történet szerintem, de azért lekötött, biztosan azért, mert már évek óta nem olvastam egy tarzant sem. Valószínűleg a késői részek közül lehetett ez a rész, mert nem volt olyan izgalmas, mint amikkel régebben végeztem. Nagyon megtetszett ez a “telefonon olvassunk ebookot” dolog, csak kevés olvasnivalóm van sajnos. Valószínűleg most Rejtő Jenőtől a Pokol Zsoldosait fogom elkezdeni. Na Rejtő van egy tucat legalább, ha bejön, el leszek egy darabig.
Pénteken csörgött a mobilom és afelől érdeklődtek, érdekelne-e állás a “legnagyobbnál” (persze nem ez volt a név, de én régen megfogadtam, hogy nem írom ki a nevét a blogomban ennek a cégnek. Már nem emlékszem miért.
). Ha pár héttel előbb keresnek, talán megpróbáltam volna! Mindenesetre örültem, hogy gondoltak rám, és megtisztelve érzem magam.
Kaptam egy emailt egy cégtől, másfél hónappal azután, hogy nemet mondtam egy ajánlatukra, amire előtte igent mondtam, és nemet egy másik cégnek, de aztán mégis igent a másiknak, és nekik meg nemet.
Na ezen lehet gondolkodni… Megkérdezték, nem gondoltam meg magam? Hehe. De nem ám. De azért tetszik, hogy megkerestek megint.
Eltelt egy hónap, leszámláztam az első fizut. Még mindig tetszik minden. Kódolhatok sokat, de tervezek is, amikor kell. A srác, akivel dolgozom, gyors és ügyes, meg még kreatív is. Ketten ledaráltunk két hétre kiosztott melót 1 hét alatt. Volt öröm. Nem kapkodtunk pedig.
Nem egyszer felhívták már a figyelmemet (főnököm), hogy indulnom kéne haza, mert megkérdezték meddig vagyok, és közben meg eltelt az idő, és én nem vettem észre, hogy már idő van. ![]()
Utálja a túlórát, a hétvégézést pedig kifejezetten rühelli, szóval mondta, a hogy ne nagyon számítsak ilyesmire. Gondolkodtam is, hogy gyorsan kilépek, milyen hely ez!
Mindez úgy zajlik, hogy kötbért fizet a cég, mert az elődeim elkúrtak sok mindent, és nekem meg helyre kellett hozni, fél rendszert átírni. Nem tudom elképzelni, hogy ennél durvább legyen a helyzet, mégsem kell bent szopni éjjel-nappal. Gondoltam én, hogy így is lehet ezt csinálni!
Hogy én mennyire utálom a telefongyártókat
Nem titok, meg akarok szabadulni a telefonjaimtól, és venni szeretnék egy HP iPAQ hw6515 Mobile Messengert. Az MPX200-at fájó szívvel ugyan, de eladtam. A p910-et még nem vitték el, röhejes árat akarnak adni érte, bekaphatják egyelőre. Egy fazon nem átallotta azt állítani, hogy van egy bolt, ahol 90k-ért lehet venni függetlenül, vadi újat számlával! Hát arra a boltra én is kiváncsi lennék… Mondjak neki ahhoz képest reális árat… Azt válaszoltam neki, hogy ha szerez nekem egy HP iPAQ hw6515 Mobile Messengert (176k) “reális” áron (120k pld), akkor beszélhetünk az üzletről. Azóta nem válaszolt. Relatív, hogy mi a reális ár. Utálom a HP-t, mert állítólag csak a PDA-khoz fog kiadni upgradet, PDA telefonokhoz nem. Szóval veszek 176k-ért egy olyan PDA telefont, amin 2 éves operációs rendszer van. :-S Köcsögök. Erősen gondolkodom, hogy nem is veszem meg. Itt olvastam a lesújtó hírt.
Ja, és dögöljön meg az összes paraszt, aki arra játszik, hogy vegyek minden hatodik hónapban egy új telefont, ezért nem adnak upgradet. Jöhetnek hozzám szoftverért, majd ha szeretnének egy új checkboxot a UI-ra, akkor “újraírom” nekik az egész programot, kiszámlázom újra a teljes árat, plusz a checkbox berakás árát, és kapják be. Parasztok. Ja, és persze venni kell új harvert is a checkbox miatt, mert nem fog futni ugyanazon, mint addig…
