Múlt hét közepe felé felhívott egy régi cimbora, és elhívott egy kis baráti csevelyre hétvégén. Osztálytársak voltuk általános iskolában 5 évig, de ezután is sokat bulizgattunk együtt. Akkor tűnt el a srác, mikor a feleségemmel megismerkedtem. Pont azon a napon láttam utoljára. Valami idióta indokot talált ki, miszerint ő meg a másik haver már kilógnak a sorból, és zavarja őket (és biztosan minket is), hogy már nekem és a Lacinak is van párja, ők meg szólóban vannak. Ekkor balfaszságot már régen hallottam egyébként, de elképzelhető, hogy ők tényleg rosszul érezték magunkat, ha hármasban voltunk. Na mindegy, ennyit a történelemről.

A srác a mai napig ugyanazt az életet éli, amit én 5-6 évvel ezelőtt “feladtam”. Ha van pénze, megy és elissza, vagy elbulizza. Furcsa volt látni, hogy semmit nem változott. Elég sokat ittunk, pontosabban inkább sok félét kevertünk, úgyhogy volt egy pillanat, amikor már erősen csak arra bírtam koncentrálni, hogy “nem fogok hányni, nem fogok hányni…”, kavargott a füst, homályosan láttam, és távolról hallottam csak a srác hangját. Egy éve, a diplomaosztó buli óta nem ütöttem ki magam így. :) Ittunk ágyas pálinkát (x3), jager-t, metaxát, meg egy csomó sört. Elfüstöltem egy egész doboz cigit 5 óra alatt. Nagyon jó kikapcsolódás volt, egészen addig a percig, amikor Laci haverom betoppant. Előtte telefonon beszéltünk, és rájött, hogy lent vagyunk a Csikeszben, és gondolta csatlakozik hozzánk (nem kérdezte meg igazán, előtte 2 perccel csörgött, hogy indul lefelé). Hiába mondtam neki, hogy már nem maradtunk csak 10 percig. Mindig is ilyen volt, leszarta mit beszél a másik. Na mindegy, csúnyán megszívta, mert a sráccal 5 évvel ezelőtt összevesztek valamin, és a mai napig nem gyógyult be a sem. Ekkora alázást, szopatást még életemben nem láttam, amit a Laci kapott aznap este. És egy jó nagy része még igaz is volt. Szerintem azt is megbánta, hogy megszületett. Látszott rajta. Sajnáltam is a srácot, meg örültem is, hogy valaki elmondja neki, hogy egy élősködő, szar alak, aki semmire sem jó, és a szülei nyakán él még 29 évesen, és ahelyett, hogy elvenné a nőjét, akivel 10 (TÍZ!!!) éve együtt van, esze ágában sincs elvenni még mindig, viszont kihasználja, és ahelyett, hogy lakást venne és elköltözne, évente cserélgeti az autóját, amihez ráadásul a szülei nevére veszi fel a hitelt. Szóval kapott rendesen. Ezzel elrontotta Pisti a mi esténket is, mert csak ültünk, és nem igazán akartunk belefolyni. Miután hazavitt minket, ráadásul Laci ottmaradt a nyakamon, és hallgathattam, hogy ez nem így van, meg hogy neki van igaza stb. Próbálok arra emlékezni, hogy milyen kurva jól indult az este, és milyen jól éreztük magunkat, míg a Laci be nem toppant pofátlanul.

Pisti el akar vinni minket a Tiesto koncertre. Szeretem a trancet, de ez egy kicsit már “bogyózene”… Ráadásul 8k a jegy. Hát nem is tudom, akarom-e újra ezt a fajta életet. Inkább a nemre szavazok, azt hiszem.