Ma reggelre kicsit elegem lett a birka pesti tömegből. A Fővám-téren szinte bármikor mehetek, mindig ezren jönnek lefelé a lépcsőn (legtöbbször egyetemisták), és tőlem meg állandóan elvárják (csak elvárnák inkább), hogy a falon kússzak végig, mert nem veszik figyelembe, hogy a lépcsőn esetleg felfelé is szeretne közlekedni valaki. Egyik ilyen birka miatt nekisúrlódott a kabátom a falnak, és láttam, hogy a többi birka sem fog lehúzódni, úgyhogy taktikát változtattam. Hirtelen haragomban felszaladtam a lépcsőn, de előtte gondosan beljebb léptem egy fél métert, és aki lassú volt, azt fellöktem a picsába. Az első két-három jól meglökött fasz után, végre nyitottak nekem akkora helyet, ahol már nem kellett kúsznom a falon. Furcsálltam, hogy senki nem hőbörgött, de még szájba is vertem volna, azt hiszem. Úgy látom, pesten csak így lehet közlekedni. A villamoson is kellett már fellöknöm embert, mert megállt az ajtóban, amint felszállt. Én meg futottam, és éppen felugrottam a villamosra, úgyhogy megszívta. Elsodortam mintha ott sem lett volna. Ha akartam volna, akkor sem tudok irányt változtatni repülés közben. Természetesen nem is akartam, élveztem, hogy büntetek. Legközelebb majd meggondolja, hogy hol áll meg a parasztja. ![]()
Elkezdtük haverommal az autósok büntetését is. Volt egy fasz, aki két autó helyét elfoglalva középre állt be a parkolóba. Kapott valakitől egy levelet, hogy legyen kedves álljon már arrébb egy kicsit, mert amúgy sincs elég parkoló. Nem reagált 4 napig. Miután megbüntettük elment másnap reggel. Talán volt pumpája, de hogy nem élvezte a reggeli tornát, abban biztos vagyok. Kéne csinálni egy műsort, mondjuk mint a Jackass, csak arról szólna, hogy büntetnénk a parasztokat, nem magunkat, mint ők. Itt van például a régi jó kis ötletem, hogy kiállok egy hatalmas baltával a körforgalomba, és kiverem az indexét annak, aki nem használja. Aztán a fogait is, ha még neki áll feljebb. Biztosan jó kis vicces movie születne belőle. Tuti páran engem is megkergetnének. (már ha túlélik a baltázást
)
MorgásOctober 26, 2005 10:48 am
