Morgás, KözlekedésNovember 24, 2005 10:43 am

December 1-től megszűnik az ingyenes parkolás a Boráros tér melletti kis utcában. Nem igazán tudom, hol lehet még ingyen parkolni, valószínűleg sehol, úgyhogy autózás megszűnik. Kaptam kis figyelmeztető papírcetlit a szélvédőmre erről. Azt viszont elfelejtették ráírni, hogy mától nem 10 méterig tilos megállni a kereszteződés után, ahol szoktam állni, hanem 55 méterig. Ezzel ki is lőtték szinte teljesen az egész parkolóövezetet, nem is értem, miért raktak ki parkolóórát is. Nem tudtam mit csinálni, megálltam olyan messze amennyire tudtam, de lehet hogy elviszik az autót estére. Amit nem tudok, hogyan bizonyítják be, hogy én nem 60 méterre álltam, hanem mondjuk 50-re. Azt mondok amit akarok, és ők is, ha elviszik az autót, már lehetőség sincs leméretni a távolságot. Nagyon sok autó állt a tilosban, talán nem fogják elvinni mindet. :( Nem tud valaki egy “olcsó” parkolóházat a Deák tér környékén? Az sem baj, ha fedett. Ha má fizetek 20k-t havonta, legalább ne kelljen jeget vakarnom naponta a szélvédőről.

Szabadidő, Meló, Tanulás 10:19 am

Hétvégén szeretnék elkészülni/el kell készülnöm az otthoni kis magánprojektemmel, mert már csomó leendő ügyfél várja a demo-t. Kb két nap elég is lenne rá. Na ekkor jön mindig valami: tegnap bejelentették angolon, hogy hétfőn vizsgázunk az eddigi hat fejezet anyagából. A szavak tanulásával eléggé el vagyok maradva, ráadásul olyan idiótaságokat tanulunk, mint az “ajóka” pld. (anchovy), amit még magyarul sem tudok mit jelent. Kéne tanulni hétvégén, de a meló fontosabb. Viszont nem akarok beégni angolon. Jó kis dilemma. :( Legalább egy jó hír is volt: az órák ezentúl itt lesznek a munkahelyemtől 200 méterre, nem kell elmennem a Blaha Lujza térig. Ennek a hírnek viszont egyedül csak én örültem a csoportból…

Közlekedés 10:14 am

Miután reggel leteszteltem a féket a csúszós úton, nem sokkal később sikerült 20 km/h sebességnél kb 20-30 métert csúsznom egyenesen, miközben kanyarodni szerettem volna jobbra egy nagyon enyhe nagyon rövid (3 méter hosszú volt)lejtőn… A necces az volt, hogy szembe nem volt út, csak egy drótkerítés. Amekkora mákom volt, sikerült addig addig tekergetni a kormányt, hogy oldalt érkeztem, és megálltam kb egy méterre a kerítéstől, és senki más nem járt arra éppen, csak egy gyalogos, akit meg nem ütöttem el végül.

Jobban jártam viszont, mint a tegnapi fazon, aki kicsúszott a kanyarban, és pont egy beton villanyoszlopot kapott telibe. Az oszlop eltört, és az út felé dőlt, de megtartották a vezetékek. Respect az elektromos műveknek, mára állt az oszlop megint.

MelóNovember 23, 2005 2:10 pm

Lejárt múlt héten a próbaidőm. Nem akarom magam fényezni, de nagyon meg vannak velem elégedve, még olyan területeken is, amit én rühellek, és szerintem szarul csinálok (ügyfelezés pld.) Volt egy fél órás megbeszélés, én is elmondhattam, hogy hogy érzem magam, mit gondolok, és ők is elmondták a magukét. Izgultam kicsit a dolog miatt, de nem volt gáz. Az egyik gondom, hogy szét van szórva a figyelmem, mert van egy lecsengő projektem, és van egy másik, amit már úgy vettem át, hogy késésben voltak vele. Az előbbi miatt sokszor kell kimenni ügyfélhez, mert bénáznak kint állandóan, a másik miatt meg azért kell kimenni sokszor, hogy felmérjem az igényeket. Nemrég Ms Projektben kellett terveznem, nem örültem neki, mert általában a becsléseim mindig jócskán alatta vannak a valós időnek, ezt még nem sikerült jól megtanulnom. Szerencsére átnézte velem más is, és kijavítgattuk ami kevésre sikeredett. Volt egy hét, amikor már teljesen ki voltam bukva, mert meetingről-meetingre jártam, és a 40 órából 9-et ültem a gépem előtt, és úgy éreztem, egész héten semmit nem csináltam. Ekkor kezdtem el minden apró dolgot felírni, hogy ez 10 perc, ez fél óra stb. aztán megnyugodtam, hogy valójában mégis csináltam egy csomó mindent, csak nem olyan látványos, mint ha 40 órát programoztam volna. Mostanában olyan szinten lefáraszt a meló, hogy csak aludni marad erőm estére, pedig van egy otthoni melóm is, amit általában csak hétvégén tudok csinálni, de elviszi mindkét napomat. Szerencsére a kollégákkal jól lehet együtt dolgozni, önállóak, ha kiosztom a melót, és rohangálok ide-oda, akkor is elboldogulnak.

Szabadidő 12:08 pm

Tegnap voltam a Hungarokartnál gokartozni. Nagyon kemény ez a gokartozás, először féltem, állandóan fékeztem a kanyarokban, aztán rájöttem, hogy nem kell fék szinte soha. Sajnos az autók nem voltak egyformák. Háromszor mehettem, és csak egyszer kaptam jó autót, a másik kettő lassú volt, nem gyorsult szinte egyáltalán. Harmadik lettem 14-ből összesítésben. 4 századmásodpercen múlt a második hely. Az első srác viszont egy másodperccel jobbat ment mint én. Az 1-es számú gokart volt a legjobb, 6 másodperccel mentem vele gyorsabb köröket, mint a másik kettővel, amit vezettem még. Ez elég durva különbség, ha figyelembevesszük, hogy 00:27.34 volt a legjobb köröm… Voltak durva csattanások, párszor a gumifal ALÓL kellett kirángatni a gokartot (szerencsére másét, én csak egyszer találkoztam a fallal, amikor valaki meglökött kanyarodás közben). Az egyik gokartnak eltört a futóműve. Annyira nehéz a kormányzás, hogy hazafelé megcsúsztunk az autóval, miután a szervós kormány valahogy nem akart ellenálni a tekerésnek annyira, mint megszoktam a pályán. Szerencsére ez még a parkolóban volt, bár utána is nehezemre esett alig-alig mozdítani a kormányon, nehogy beboruljunk az árokba a csúszós úton. Tök jó móka, kár hogy nagyon drága, szívesen járnék mondjuk hetente egyszer!

MókásNovember 18, 2005 10:59 am

“Nem vagyok részeg! A kátyúkat kerülgetem!”

SzabadidőNovember 14, 2005 10:07 am

Végre volt egy olyan hétvégém, amire rá tudom nyugodt szívvel mondani, hogy kipihentem magam! Sajnos nem teljesen önszántamból voltam ágyba kényszerülve, mert múlt héten megfáztam, és péntek estétől szombat reggelik a náthával is küzdöttem, de azért nem volt olyan vészes. Ennyit már nagyon régen nem aludtam. Kb. 16 órát alhattam mindkét nap, a maradék időt is ágyban töltöttem. Megnéztem a Shogun első három lemezét (6 óra) a Batman begins-t, a Jurassic Park 3-at. Ezen kívül még a TV-ben is volt egy-két film, de nem emlékszem pontosan. Megpróbáltam dolgozni is, de 15 perc után már ragadt le a szemem, úgyhogy hagytam a fenébe. Most, hogy ágyban töltöttem az egész időmet, legalább nem cigiztem annyit. Évek óta nem fordult elő, hogy a fehér Pallmall-ről erősebbre szokjak, de a múlt héten áttértem kékre, ami háromszor erősebb. Hirtelen váltás volt, ebből is elmegy már majdnem egy doboz egy nap alatt. Hétvégén nem hiányzott, és most sem egyelőre.

ÁltalánosNovember 10, 2005 12:27 pm

Írtam régebben, hogy olvastam Lovecrafttól az Őrület hegyeit, és nagyon tetszett. Sikerült szert tennem a címben említett sorozat első kötetére. Máris nyakig belevetettem magam, alig bírom letenni. Kicsit necces, hogy nem túl könnyű, és nem is túl kicsi, így a buszon nehézkes olvasni, és a karom is leszakad. :) Jó hosszú előszavat írt hozzá a szerkesztő, de nagyon jól tette, rengetek dolgot megtudhat belőle az ember, mint pld. hogy nagyon sokat adtak ki H.P. Lovecraft nevében rémtörténeteket, és a legtöbb kritikát ezek miatt kapta, pedig ugye ő már régen meghalt, és nem is ő írta őket. Ebben a kötetben olyan rémtörténeteket szedtek össze, amiket ő írt, vagy amit mások, de ő adott tanácsokat, vagy átítra esetleg bizonyos részeit. Azt is megtudtam, hogy mi a különbség a horror és a rémtörténet között: a horror általában öncélú, a rémtörténet nem öncélú, és általában az emberek félelmeire hat, de nem úgy, hogy jön a zomi, és zsöpög a vér, hanem végig bizonytalanságban hagy. Parázol, de azt sem tudod mitől. Van még két kötete a sorozatnak, lesz mit olvasni egy ideig.