CsaládDecember 20, 2005 9:02 pm

Szegény malackára úgy találtam szombat reggel, hogy 5 nagy kupac rókát terített szét a konyhában. Remegett mint a kocsonya, és természetesen rettegett, hogy ki fog kapni. Napközben kicsit jobban lett. Már evett is, és játszott sokat. Aztán vasárnap kezdődött előlről az egész. Anya hétfőn elvitte a dokihoz, aki kettő injekciót is beletolt szegény kutyába, az meg sírt mint a vesztés, és még vérzett is neki a szuri helye. Azt mondta a doki, hogy vírusis nyomorhurutja van, és felírt valami gyógyszert, de anyám nem a tablettást választotta, hanem az ampullást, ki tudja miért, így ma asszonynak kellett rohangálni, hogy kicseréltesse valahol. Nem sikerült, kapott viszont fenykendőt, azzal kell a kutya szájába tolni az adagot. Erre kiváncsi leszek… Ha nem javul az állapota, akkor infúzióra kötik szegényt, nehogy kiszáradjon teljesen. Láttatok már egy kis szőrcsomó imádni való kutyát, amikor iszonyatosan szenved, és beteg? Hát nem egyszerű látvány, már előre rettegek, ha ez ilyen szar, mi lesz, ha lesz gyerekem, és ő lesz ilyen beteg! (Jut eszembe, gyerek projekt még mindig folyamatban, de semmi eredmény még mindig, most megint kezdődnek/folytatódnak a vizsgálatok. )

Meló 8:41 pm

Ma egész nap design doksit írtam. Nem egyet, nem kettőt, hanem 15-öt. Végre kész mind, a labda az ügyfélnél, írhatja nekem a tárolt eljárásokat. Holnap nekiesek, és elkezdem legyártani azt a 38 darab usercontrolt, amit a design alapján terveztem. Jó móka lesz. :) Lehet fogadni, hogy kész leszek-e péntekre! (Én igenre tippelek! :-P )

MorgásDecember 13, 2005 1:15 pm

Tegnap este hatkor már megint betörtek hozzánk. Ölni tudnék! Mi a faszt csináljak? 1-2 pittbult tartsak otthon, vagy kajmánt, vagy vezessek áramot a kurva kilincsbe?

ÁltalánosDecember 7, 2005 12:12 pm

Első nap tök jól voltam, leszámítva a sebfájást. Másnap reggelre lázasan ébredtem, nagyon fáztam stb. Fejem szét akart repedni. Három napig magas lázam volt, azt mondják, valószínűleg a tetanusztól. Hétfőn viszamentem a dokihoz, délutánra már nagyon jól voltam. Mondta, hogy kiír egész hétre, pihenjek. Én ilyen lelkiismeretes barom vagyok, aki inkább be akart menni dolgozni. Kedden reggel el is indultam, de nem jutottam messze, Csepelre érve már baromi szarul voltam, inkább visszafordultam. Azóta megint szarul vagyok. :( Holnap kell visszamennem a dokihoz, a hetet már itthon töltöm biztosan. A cégnél azt mondta főnök, jól tettem, hogy nem mentem be. Egyébként még az egyik ügyvezető igazgató is felhívott, hogy jobbulást kívánjon. Jól esett nagyon. :)

Általános, MókásDecember 1, 2005 4:11 pm

Ma reggel 7 órakor eléggé siettem, ezért futva próbáltam átjutni a nappaliból a másik szobába. Menet közben valahogy sikerült összetalálkozni a felső ajtófélfával, amin nagyott csattant a fejem. A testem úgy gondolta, hogy továbbmegy, így sikerült azt a filmekből ismert vicces pozíciót felvenni, amikor a hőst nyakoncsapják, ő elfordul vízszíntesbe, majd függőlegesen leesik. Na nekem ehhez se kötél, se dublőr nem kellett. Kurva nagyot nyekkentem, és esés közben belerúgtam valamibe, miközben beletenyereltem másvalamibe, lezúztam a telefont, és mindeközben még a tarkómat is bevertem. Azonnal ömleni kezdett a fejemből a vér, megijedtem, hogy betört. Szerencsére ádámkosztümben voltam, így nem a ruháim lettek véresek, hanem csak én, de elég szépen. Az arcomon, a vállamon, a karomon, meg persze a kezem, mert próbáltam felfogni a vért, hogy ne csöpögjön le a szőnyegre. Hihetetlen, honnan van ez a baromság, hogy az ember nem magára gondol, hogy mi lesz, hanem ilyen marhaságokra, hogy a ruhám tönkremegy, meg a bútor. A vérzés elég intenzív volt, de hamar elállt. A fejbőröm 5 centiméter hosszan szétnyílt, a végén még “L” alakba is elhajolt 2 centit. (Adri szerint a felhajlott bőr olyan volt mint a padlószőnyeg) Az egész valahogy nagyon vicces volt, röhögtem végig, és sajnáltam, hogy Adri nem látta, mert épp akkor ért haza a kutyával. A kutya volt a legjobban megilyedve. :)
Elmentünk az ügyeletre, mondták, hogy ezt össze kell varni. Elmentünk hát a sebészetre Szigethalomra. A nővér rám se nézett, a doki sem. Az első beteg, akit behívtak megemlítette, hogy esetleg a fiatalembert kéne ellátni először. A doki nem zavartatta magát (”Jó, majd megnézem”) és becsukta az ajtót. A következő valóban én voltam. 15 perc volt kb. mire összevarrta fejemet. Van egy ilyen gézizé a sebre varrva, olyan mintha masni lenne a fejemen, pont középen. Adri szerint kicsit buzis. :) Hiába mondtam, hogy mennék dolgozni, addig győzködött, hogy hallgattam rá. (hányingerem lehet, meg szédülin fogok stb) Valóban igaza lett, már elég szarul vagyok. Kaptam valami fájdalomcsillapító gyógyszert, aminek ráadásul ezek a mellékhatásai. Ja és kaptam tetanuszt, meg két fecskendőnyi lidokaint. És legalább 1 méter cérnát. :) Hétfőn megyek vissza kontrollra, addig pihi.