Semmi extrát nem terveztünk szilveszterre. Én a gép előtt ültem, és Guildwars-oztam megint, Adri böködött, és tévét nézett. Így telt az este. Éjfél előtt le is feküdtem, mert nagyon fáradt voltam. Aludni azt viszont nem sikerült kettőig. Délután egy kis időt azzal töltöttem, hogy felvettem szépen sorban a WiW-ben a kollégákat ismerősnek, és azt teszteltem, ki mennyire gépfüggő. Jópáran visszajeleztek nagyon hamar, és még olyan is akadt, aki hajnal négykor jelzett vissza! Szegény anya már megint beteg volt, meglátogattuk, megnéztük az esküvői videót nála, mert éppen azt nézte. Beköszöntünk Imréhez, aki többek között a videót csinálta, és beszélgettünk kicsit. Szegény család le van törve, mert a nagyobbik lánya most szült, de mikor elkezdett elfolyni a magzatvíz, és bevitték a korházba, a szívmonitorral azt vették észre, hogy meghalt a baba a hasában…
Nagyon vártál már, és eddig semmi probléma nem volt. A súlya is jó volt, a mérete is, mindene megvolt. Valószínűleg elnyomta a köldökzsinórt, és megfulladt. Szerencsétlen kis teremtés, hihetetlen, hogy ennyin múlik egy élet, hogy rosszul feküdt, amikor elfolyt a magzatvíz. Pisti haverommal megbeszéltük, hogy szilveszter napján délelőtt náluk összeröffenünk egy kicsit. Ez meg is történt, jót iszogattunk, 11-től 16 óráig, amikor neki el kellett menni bulizni. Megittunk egy üveg Napoleon bourbont, egy üveg somlói furmintot és mikor Máté is csatlakozott a társasághoz, akkor előkerült egy üveg Jim Beam is, ami valahogy szintén elfogyott. Pisit kidobta a rókabőrt már háromkor, nekem semmi bajom nem volt. Szerencsére Pisti anyukája folyamatosan tolta elénk a szendvicseket, később pedig egy tepsi husostésztát, és annak ellenére, hogy nem is voltunk éhesek, mindent felfaltunk. Valószínűleg ezért nem rúgtam be. Este már csak Baileys-t iszogattam asszonnyal. Valamiért késleltetve ért el a tudatomig, hogy ittam. Miután hazamentünk kb 3 óra eltelt, mire kezdtem szédelegni.
ÁltalánosJanuary 4, 2006 2:58 pm
Comments »
The URI to TrackBack this entry is: http://giant.blogsome.com/2006/01/04/szilveszter/trackback/
No comments yet.
RSS feed for comments on this post.
Leave a comment
Line and paragraph breaks automatic, e-mail address never displayed, HTML allowed: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>
