Ma szerencsésen elkavarodtam a városban. Pont a Ferenciek terén kötöttem ki, és beugrottam az Ibuszhoz, vettem két jegyet a Holliday On Ice-ra. Ez az a csúszka, amin tavaly is voltunk, csak most nem Hollywood, hanem mittoménmi a címe, ebből következik, hogy nem ugyanazt adják elő, mint tavaly. A második sorba kértem a jegyet, mert a múltkor nem láttam elég jól a sok dögös macát, akik néha még a korláthoz is odajöttek.
Persze így az is esélyesebb, hogy az arcunkba fröcskölik a havat, de sebaj. 
Eredetileg postára mentem, sikerült is befizetni a csekkeket, aztán a telefonomhoz kerestem övre akasztható tartót, de sehol nem lehet kapni. Az egyik boltban volt 1 darab "virtuális készletben". Sehol nem találta a pasi. Azt mondta menjek át a Vörösmarty téren lévő üzletbe, ott nem csak virtuális készletben van egy. De ekkor kavarodtam el, úgyhogy feladtam. A kütyü nem látta a kurva műholdakat a házak között, és ráadául nem mondta, hogy forduljak meg, úgyhogy 5 percig rossz irányba mentem… Nem volt kedvem visszafordulni, így is sokáig elvoltam.
