Hétvégém nagyrész össze-vissza rohangálással telt, másrészt aktív bf2-játékkal.
Szombaton elmentünk medencét venni a kertbe. Egy jó kis 3,6m átmérőjűt 90 cm magasat szereztünk, vízcserélővel meg mindennel. Ezután néztünk megint függönyt. Sikerült kisebb vitatkozás után eldönteni, hogy melyiket szeretnénk. A sőtétítő nekem tetszik jobban, a sima függöny meg Adrinak. Mivel nem tudtuk pontosan a méretet, ezért félrerakattuk. A múltkori több órás függönynézegetés után már semmi kedvem nem volt megint annyit nézelődni.
Délután megnéztük a Jégkorszak 2-t. Nagyon jó volt, mókus hozta a formáját, sőt rátett egy pár lapáttal. Ezután Laci gépét pesztrálgattam tízig, közben elpusztítottunk egy üveg bort. Ennyi volt a szombat. Ja, talán még játszottam is este.
Vasárnap kimentünk a piacra, szokásos tavaszi zoknivásárlásra (15 pár). Kicsit gyorsan leszakadnak rólam a zoknik, nem tudom miért. Adri szerint állandóan mozgatom a lábujjamat a cipőben. Piac után visszamentünk a függönyért, mostmár a méretek ismeretében. Iszonyat sokan voltak a Diegoban. Ráadásul Adri amikor meglátta a félrerakott függönyt, kijelentette, hogy nem ezt rakattuk félre, neki ez nem tetszik, keressünk másikat. Ekkor inkább kivonultam az épületből és elszívtam gyorsan két cigit, már sejtettem, hogy a tervezett 5 perc nem annyi lesz. Végül 1 óráig tartott a függöny levágása, kiszámolása, összecsomagolása, a hátunk mögött már lincshangulat uralkodott, és több család is halkan hőbörgött. Én meg csendben reménykedtem, hogy anyós ne kérdezzen többet a nőtől, mert akkor meglincselnek minket biztosan. Persze nem miatta volt ilyen lassú az egész, egyszerűen csak egy eladó volt, és az is szüttyögött.
Ezután családi ebéd volt, és a hétvége legélvezetesebb időszaka: aludtam 3 órát ebéd után, és újjászületve ébredtem este hétkor. Persze este nem bírtam aludni, így kettőig játszottam. Reggel hatkor megint mint a mosottszar úgy éreztem magam, és most is álmos vagyok. Sehogy nem tudom bepótolni ezt a kurva alvást. 
Már reggel láttam, hogy ökröt sütnek hozzánk közeli téren, ezért este alvás után kimentem Lacival, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a bulit. Sajna ökör már nem jutott, de megittunk egy sört legalább.
Hétvégén ismét megtapasztaltam após "furcsa" humorát: kínálgattak sütivel, de már degeszre ettem magam, ezért mondtam, hogy ha megeszek még egyet, akkor belehalok. Erre ő azt mondta, hogy egyek kettőtt, hogy biztos legyen, sőt egyek hármat, nehogy visszatérjek. Nagyon vicces.
Anyós a függönyvásárlás közben mosolyogtatott meg. "Hát szerintem… De ti tudjátok… Nem akarom inkább mondani… De inkább döntsetek ti… szóval… na jó nem szólok semmit, mert megint én leszek a hibás… de…. mindegy…" Sajna nem tudom szó szerint idézni, és olyan hosszan sem, ahogy előadta, de röhögtem egy jót!
