Szombaton voltam az első krav-maga vizsgámon. Cél a „P1” szint megszerzése volt. Jó messze volt a helyszín, majdnem elkéstünk, pedig előbb indultunk, mint amennyi időbe az iGO szerint az út kerül. 50-60-an lehettünk vizsgázók. Minden porcikám fáj a három órás vizsgától, ami úgy zajlott, hogy közölte velünk az edző, hogy melyik gyakorlatot kell végrehajtani, mi pedig folyamatosan ismételtünk. Mindenki, egyszerre, ő pedig körbe járkált, és ha valahol hibát látott, akkor az illető neve mellé az adott gyakorlathoz rakott egy X-et. Az egyszerűbb feladatoknál még elég gyorsan ment a dolog, de a párosoknál már kicsit lassabban. Néha már hulla fáradt voltam, mire odaért hozzám. Szerintem kb. 5-10 percig ismételgettük ugyanazt a feladatot néha. Két hibám volt, amiről tudok, de lehet, hogy megjegyezte a nevem az edző, és behúzott párat még, amiről nem tudok, de remélhetőleg elég sokan voltunk ahhoz, hogy ne tudja megjegyezni a nevem. Az eredményt 1-2 héten belül fogjuk megtudni.
EdzésApril 24, 2006 12:05 pm
