Sikerült megvalósítanom, amit terveztem, pihenős lett a hétvége. Még azzal sem tudtak kicsábítani apósék a telekre, hosszabb időre, hogy bográcsban halászléfőzést terveztek. (Ez persze majdnem teljes napos program, neki kell állni már 10 felé, aztán elkészíteni, aztán megenni, aztán beszélgetni, és 5 felé már túl is van rajta az ember kb.)

Eredetileg azt terveztem, hogy kicsit otthon még finomítom az éppen futó projekt UML diagramját, ezért azt hitték, hogy dolgozom egész hétvégén, hozzájuk Adrin keresztül ez jutott el. Péntek este ki kellett mennem Adriért a telekre. Persze após nem tudja megállni, hogy ne kérdezze meg még egy csomószor, hogy akkor mi lesz a program, hátha változott. Én meg megmondtam, hogy semmi. Nem kell menni dolgozni? Nem. Akkor mit fogsz csinálni? Semmit. Pihenek. És akkor kijöttök halászlét főzni? Nem. Na ekkor csodálkozott, hogy miért nem, mit akarok én otthon tenni. Semmit. Pihenni. Megmondtam, hogy az elmúlt hétvégéimet elbasztam, most nem vagyok hajlandó semmit csinálni, csak ha kedvem van, és nincs kedvem egész nap kint lenni. Most kivételesen elég könnyen megértette.

Rég óta terveztük, hogy lecseréljük a égi Lehel hűtőnket, és szombaton végre sikerült. Vettünk egy kis aranyost 100 méterre a lakástól lévő boltban. Sikerült kölcsönkérnem egy kétkerekű szállítóeszközt, és hazatoltam rajta jól az új hűtőt. Egy dolgon nagyon kiakadtam. Rá volt írva a szórólapra, hogy régi berendezése 10-30000 forintot ér, ha behozza. Meg is kérdeztem a fickót, hogy akkor mennyi lesz az új ár, meg sem nézik a mi hűtőnket, vagy hogy van ez? Válasz: a régi hűtő ára már bele van kalkulálva az árba, annyi az ár, ami rá van írva! De akkor is annyi, ha nem adunk régi hűtőt. Magyarul tök mindegy, hogy adsz hűtőt, vagy sem, szar a hűtőd, vagy jó, az ár az adott, nem vonják le, mint ahogy ezt a szórólapon lévő hazug hirdetés sugallja. Hát elmehetnek a francba.

A hűtő beüzemelése után kitaláltam, hogy palacsintát akarok sütni. El is kezdtem, de csak kettőig jutottam, mikor Adri odajött, és megkért, hogy had csináljon egyet ő is. Na innentől már nem kaptam vissza a palacsintasütőt. Nekem csak a töltés maradt. Csináltam egy csomó kakaósat, és pár nutellást. Kitaláltuk, hogy elmegyünk sétálni a Malaccal, és közben beugrunk a telekre megdézsmálni a halászlé készletet. Adunk cserébe palacsintát. Amikor kiértünk, éppen füvet nyírtak, így be „kellett” szállni segíteni. Leteszteltem az új szegélynyíró cuccost, nagyon király. Kár hogy olyan rövid, hogy le kell hajolnom nagyon, ezért marhára megfájdult a derekam. Persze anyós szokás szerint nem tudta kihagyni a megjegyzést, hogy milyen "kungfu"-ra járok én, ha ennyitől megfájdul a hátam. emoticon Az senkit ne zavarjon, hogy napi szinten küzdök a hátfájással, sebaj, be kell szólni, mert az úgy a jó.

Estére szerveztünk egy kis sörözést otthon. Most egész tűrhető volt, bár sajnos végig kellett néznem ezt a táncolós izét a TV-ben, mert a vendégeink szerették volna végignézni. Volt egy érdekes téma. A temetés. Kinek a temetésére mennél el. Ezen kb. 1 órát vitatkoztunk. A csajok azt a nézetet vallották, hogy olyanéra is, akit nem ismersz, ha ismered a rokonát, pld kollégád, vagy haver, akit évente egyszer látsz. Mi pasik azt mondtuk, hogy nem mennénk el olyan ember temetésére, akit nem ismerünk. Feltéve, ha nem feleségem rokona, vagy valami nagyon jó baráté, aki szeretné, ha elmennék vele, de ha nem szeretné, akkor fölöslegesnek érzem. Szerintük a rokonok felé kell a tiszteletet kinyilvánítani, nem az elhunyt felé. Hát nem tudom, én akkor sem mennék el csak úgy egy idegen temetésére. Részvétet meg nem csak a temetőben lehet kinyilvánítani. A másik téma pedig a gyereknek milyen nevet válasszunk volt. Hát röhögtünk egy csomót, olyan idiótaságokat kitaláltunk. Persze mindenki a másik párnak talált ki idióta nevet.

Vasárnap volt a legnyugisabb, Adri akármilyen prospektust dugott az orrom elé, hajthatatlan voltam, nem akarok sehova menni. Játszottam Guildwarsot Józsival, aztán elkezdtem nézni a Mátrix-ot, átaludtam az egész első részt, aztán néztek kicsit a másodikat, közben játszottam kis BF2-t, aztán egyszer kutyasétáltatás is volt, közben rendeltem vacsira pizzát. Ezután megnéztük a Csodálatos négyest, aztán a tévében ment a Remény rabjai, azt is végignéztem. Na ez már pihenés volt a javából, ilyennek képzelek el egy normális hétvégét.

Az egész család azt hiszi, hogy nekem csak az számít pihenésnek, ha 24 órában guildwarsozhatok. Pedig összességében alig játszottam 3-4 órát. Az volt az igazi pihenés, hogy péntek este már tudtam, enyém a hétvége, és már ettől nyugodt lettem. Pihenés volt a palacsintázás is, meg a séta is, sőt, még a levelek/számlák között is rendet vágtam (1-2 órás feladat volt), amire sajnálom az időt, ha csak 2-3 órát tölthetek otthon hétvégén. De ez senkinek nem jut eszébe, hogy rendet rakni, és pakolászni csak akkor lehet, ha otthon vagyunk, állandóan hívnak át minket anyósék, aztán meg megkapjuk a lebaszást, mert kupi van otthon. Amihez egyébként semmi közük nem kéne, hogy legyen. Én meg baszogathatom Adrit, amiért nem mosott, és nincs hétfőn cuccom. Persze ő azzal védekezik, hogy nem voltunk otthon. Hát ezért nem kell egész hétvégén rohangálni, és akkor otthon leszünk. Máris marad idő mindenre. Szerintem…