SzabadidőMay 23, 2006 5:50 pm

Az agave kiadó négy könyvét jelentette meg Banksnek, mindet megvettem gyorsan, kettőn már túl vagyok. Nagyon élveztem mindkettőt. A játékmesterrel kezdem. A 4 könyvől három az általa kitalált Kúltúra körül forog, ami egy hatalmas faj, végülis az emberiség párszáz év múlva, technikailak nagyon fejlett. Több millió bolygón élnek, sőt mindenféle általuk épített űrkütyün, ami olyan mint egy bolygó, pld Orbitalon, vagy mint egy gyűrű, vagy bármilyen más is lehet, de több millióan élnek rajta. Nem dolgoznak, pénzt csak a más fajokkal való üzletelésre használnak, unatkoznak rendszerint, vagy játszanak, vagy utaznak. És megpróbálnak mindenféle más fajokat beolvasztani magukba, de utálják a háborút. A játékmester a Kúltúra egyik legjobb játékosáról szól, akit rávesznek, hogy játsszon a Birodalom néven ismert másik faj egy játékán, amit ha megnyer, ő lehet a császár. A játék a Birodalom politikáját, felépítését tükrözi kicsiben. Véresen komoly dolog, lehet fogadni testi tétben is, pld levágják a farkad, ha elveszted a meccset. Ha visszalépsz, akkor is. Ha mindkét játékos visszalép a fogadástól, akkor is. Főhősünknek néhány hónapja van, hogy megtanulja a játékszabályokat, amit a Birodalomban kb. 50-70 évig tanulnak iskolákban. Teli van mindenféle furmányos csavarral a játék. ja és egy dolgot kihagytam, a Kultúrát gépek irányítják: az Elmék. Ezek nagy számítógépek, amik nagyon okosak. Vannak még drónok, akik robotok, de megsértődnek, ha így hívják őket, mert érző gépek, független állampolgároknak vannak nyilvánítva a kultúrában, olyan jogaik vannak mint egy humánnak. Ezt a könyvet alig bírtam lerakni. Először el sem tudtam képzelni, hogy lehet egy könyvet megtölteni egy játék történetével, de nagyon jól megoldotta az író, igazán szórakoztató a könyv az elejétől a végéig.

Emlékezz Phlebasra
Az emlékezz Pheblasra is a kúltúráról szól csak ott negatív szemszögből állítja be azt.  Lusta vagyok, idézek, remélem nem rúgnak tökön érte:

"Olyan űropera, amelyet a galaxisok végtelen tereiben adnak elő. A Kultúra és az idiriek közötti háború kellős közepén találja magát az olvasó, milliók halálát beteljesítő „frontvonalon”. Az idiriek szent harcot folytattak, a kultúrabeliek, vagyis a sziporkázó gépek és a kevésbé tündöklő emberek, pedig „azért harcoltak, hogy megóvják szellemi-lelki békéjüket”. „A Kultúra nem egyetlen dolog, hanem minden egyes őt alkotó emberi egyén és gép”. A regényben a Kultúra egyik féltve őrzött szuperszámítógépe, egy Elme az általa irányított, majd a háború forgatagában találatot kapott űrhajóról csodával határos módon elmenekülve a Schar kietlen világának alagútrendszerében bujkál. Az idiriek nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megtalálják, és tervvisszafejlesztés révén megértsék, valamint alkalmazzák az Elme létrehozását lehetővé tévő magas szintű tudást. A Kultúra mindent elkövet, hogy visszaszerezze, mielőtt az ellenség megkaparintaná. Az idiriek zsoldosaként az alakját változatni képes, önnön identitását gyakran elveszítő, majd megtaláló furcsa akcióhős, Bora Horza Gobuchul indul az Elme felkutatására. "
KOLLÁR JÓZSEF Link: http://www.uj-muveszet.hu/archivum/2006/januar/kollar.htm

Ennek a könyvnek a vége felé megállapítottam Banksről, hogy kegyetlen. Amikor a harmadik olyan szereplőt nyírta ki mindenféle gond nélkül, akit nekem speciel nem lett volna szivem, akkor jutottam erre a következtetése. Kicsit szomorú lettem a végére, de örülök, hogy nem minden köny ér véget happyend-el, és egyébként is, én a Kúltúrának szurkolok, még akkor is, ha ez a könyv az ellenségéről szólt. emoticon A másik, ami elgondolkodtatott a könyvvel kapcsolatban, hogy ki a picsa az a Phlebas, akire a cím utal. Fél órás lapozgatás után megtaláltam a nevet a könyv legelső oldalán, egy idézetben. De máshol nem!

Szabadidő 5:18 pm

Szombaton este kipróbáltunk egy egy hete nyílt éttermet, a Bíbor Liliomot. Kicsit messzebb van mint a Csikesz (kb 300 méterrel, viszont közelebb van a HÉV-hez), viszont csendesebb helyen található. Ki lehet ülni, és nagyon tágas. A választék bőséges, a békacombtól kezdve a mittoménmilyen halakig, meg rákig minden van. Rántottszeletet ettem "Tenkes" módra. (Kedvenc mondat, még előző munkahelyről: pld "Kérek egy rántott szelet hentes módrát" emoticon Talán Zolka mondta így ezeket, de nem esküszöm meg rá. Még az is lehet, hogy én…). Beültünk a belső helységbe inkább, mert a szónyogriasztó kicsit büdös volt, és a lányok szerint pedig a pincérnő is irtózatosan büdös volt, amit mi pasik nem éreztünk, még azután sem, hogy a csajok megjegyezték.

A kaja nagyon finom. Bár Laci morgott valamit, hogy évek óta nem evett normális Kijevit, és itt sem volt jó. Az én kajám jó volt. Egyszer elviszlek benneteket is srácok!(Pit, Zolka, Szőke)

A sör viszont nem jött be, nem tudom mi volt a neve, sosem ittam még ilyet, és mire hazaértünk, már borzasztóan görcsölt a hasam tőle.

Szabadidő 5:08 pm

Megnéztük. Nem volt rossz, de a könyv után már nem biztos, hogy meg kellett volna nézni. Annak ellenére, hogy az egyik legjobb könyv amit olvastam. És nem értettük, hogy miért változtattak a végén egy kicsit, amikor semmi értelme nem volt. Audrey Tautou nem tetszett. Nem mint nő, sem mint színész. Lehet, hogy csak én nem voltam jó hangulatban, mert egyedül Ian McKellen alakítása tetszett. Nem értem, hogy miért emelték fel a korhatárt a film zenéje miatt, amikor nem is ijesztő. Egyszer szartuk össze magunkat kollektívan, amikor beugrott a Silas a képbe. De akkor sem a zenétől.

Morgás, Szabadidő, Család 5:02 pm

Szombaton nekiestünk apóssal a medence alapjainak letételéhez. Le kellett szitálni egy nagy kupac földet, mert kiszakad a medence alja, ha kavicsos talajra fektetik. Vízszintbe kell állítani, mert kiszakad az oldala egy idő után a nagy nyomástól. Kb. 2 órán át lapátoltam a földet a szitába, aztán elkezdtük feltölteni a 3,6 méteres területet, hogy egyenes legyen. Hát eléggé szoptunk, mert görbe volt a léc, amivel próbáltuk egyenesbe simítani a földet, aztán elkezdett esni az eső, akkor félbehagytuk. Nem esett sokat, úgyhogy folytattuk. Amikor már láttam a végét, akkor após kitalálta, hogy középen lóg a léc, ékeljük meg. Tök kiakadtam, hogy ha eddig jó volt így, akkor most miért nem, és különben sem lóg. Kerestem egy éknek való valamit, amit após belevert, amitől olyan görbe lett a léc, hogy szabad szemmel is látható volt erősen. A vízmérték csak megerősített benne minket, hogy szar. Eltelt még 20 perc mire kitaláltuk, hogy mivel, és hogyan lehetne kiütni a beütött éket. Kb 40 percet kúrtunk el ezzel a faszsággal, már nagyon mérges voltam. Persze mikor egyik oldalról egyenesre húztuk a földet, akkor kilencven fokkal elfordulva már nem is volt olyan egyenes. Kicsit extrémek nekem após munkamódszerei, pld. amikor a grillt vízmértékkel állítja be egyenesre. Ha jobban belegondolok, ez is elég vicces, hogy földet lapátoltunk halomra, és közben két vízmértékkel próbáltunk földet egyenesbe hozni egy kurva medence miatt. Ha rajtam múlt volna egy óra alatt végzünk, és egyenesebb lett volna mint most. Másodszorra már annyira esett, hogy nem tudtuk folytatni szerencsére. Állítólag most fel kell locsolni, aztán egy hét múlva folytatjuk az egyengetést. Már alig várom. emoticon