BuliJuly 20, 2006 12:36 pm

Tegnap este Robbie Williams koncerten voltunk Adrival. Kicsit nehezen született meg a döntés, de örülök, hogy végül kimentünk. Adrin látszott, hogy minden porcikájával élvezi a koncertet, folyamatosan vigyorgott, és énekelt, amíg bírta hanggal. (Végigbírta emoticon) Vittünk látcsövet, 10x-es zoommal, nagyon jól lehetett használni pld. Pitcsodáék kiszűrésére a küzdőtéren. Ülőjegyünk volt, szerintem jobban jártunk vele, mintha végigálltuk volna az egész koncertet. Robbie úgy viselkedett a szinpadon, mint egy bohóc, vágta az arcokat, poénkodott. Csomót röhögtünk, és még én is élveztem a koncertet. Még két szép mellet is láthattunk. Robbie megjegyezte az egyik csajnak, aki egy pasi nyakában ült, hogy szépek a mellei. (Látszott pólón keresztül). Erre a csaj fejlhúzta a pólóját nyakig, és a kivetítőn nagyban láthattuk miről is beszélt Robbie. A pasi alatta a férje volt egyébként.
Koncert után összefutottunk Pitcsodával és Bridgettel, együtt tettük meg az utat a Keleti Pu.-ig gyalog, aztán szétszéledtünk. A taxisok este kaszáltak, csak úgy hemzsegtek az utakon. Mivel nem jött a kurva éjszakai busz, végül kénytelenek voltunk mi is taxizni, 3000Ft-ért vittem el a Blaháról a Vágóhídra, amit kicsit sokalltam, de ez van. Reggel alig bírtam felkelni. Nem tesz jót nekem ez az állandó hajnali fekvés már második hete. Mivel már napok óta csak futólag látom a gitárom, hajnal egykor elkezdtem skálázgatni egy kicsit (persze erősítő nélkül, lábujjhegyen). Egész jól ment, megnyugodtam, hogy nem romlottam, mehettem aludni.

Általános 12:09 pm

Lehet, hogy ezt így kéne nálunk is elintézni… A rendőrökről szóló rész szólhatna akár kis hazánkról is.

ÁltalánosJuly 19, 2006 2:30 pm

Vasárnap elmentünk Adrival az Auchanba fagyigépet venni. Nagyon gagyi volt a cucc, így végül nem vettük meg, viszont jól megszívtam, mert két perces benttartózkodásom alatt ellopták/elhagytam a pénztárcámat. Elvileg az övtáskámban volt elől, de az is lehet, hogy a zsebemben, ahonnan meg nem tudott kiesni. Én az övtáskára emlékszem, mert úgy vettem észre, hogy gáz van, hogy nagyon könnyű lett az övtáska. Körbeszaladgáltam az útvonalon, ahol jöttem, hátha kiesett a zsebemből, de nem találtam meg. Végül nem vettük meg a fagyigépet, mert egy fos, és az meg egy köcsög, aki nem írja rá a szórólapra, hogy ez csak egy keverőgép, vagy nem t’om mi, mert még 14 órára a hűtőbe is kell rakni a cuccot, hogy fagyi legyen belőle. No comment. Turmixom már van, még egy nem kell.

Az útlevelemen kívül szinte mindenem benne volt a pénztárcámban: személyi, jogsi, lakcímkártya, forgalmi + zöldkártya, bankkártya, TAJ, Adókártya. Hát nem örültem. Megpróbáltuk felhívni a bank kártyaletiltós számát, de 10-15 percen keresztül nem vették fel. Ennyi idő alatt, ha valaki ismerte volna a kártyám típusát, simán vásárolhatott volna a pénztárnál, mert nem kellett PIN a vásárlásnál, személyit sem mindig kértek hozzá.

Elmentünk a rendőrségre bejelenteni az esetet. A rendőrség előtt szembe jött egy autó, benne két rendőr. Megálltak, és megkérdeztem tőlük, hogy mi a teendő, hol a bejárat stb. Segítőkészek voltak, és legnagyobb meglepetésemre azt mondták, hogy véletlenül se menjek be a rendőrségre, mert akkor 2-2,5 hónappal később lesznek csak irataim. Menjek el másnap az okmányirodába, ők hivatalból kérik a köröztetést a rendőrségtől. Hát így is tettem.

Mivel égetően szükségem van a jogsira a közeljövőben, nem akartam várni, hogy előkerül vagy sem a cuccom, elmentem hétfőn az okmányirodába. Kilenckor kértem sorszámot, egyből két helyre, a gépjármű ügyekhez és a személyi okmányokhoz. Előbbinél tízen voltak előttem, másiknál harmincan. Egy óra alatt eljutottam a gépjármű ügyes ablakhoz, ahol adtak egy valag A4-es lapot, töltsem ki, és egy 6000Ft-os csekket, amit a postán kellett befizetni. Elég idiótán van megoldva, mert ha valaki gyalog van, annak kb. 15 perc sétára van a posta.
Elmentem, befizettem, kitöltöttem, szólítottak kb.20 perc múlva. Aztán megkértek, hogy üljek le, és ismét 20 perc múlva átvettem az új forgalmit. Kb. 11-re túl voltam ezen.

A másik sor borzasztóan lassan haladt, 11.20-kor még tízen voltak előttem, és vészesen közeledett az ebédidő (12.00-12.30). Egyébként hihetetlenül bután van megoldva az a rendszer, amivel szólítanak. Bent a váróteremben van a kijelző azon a falon, ahol az ajtó van, amin be kell menni a váróba. Ha az ember kint cigizne, vagy kávézik, vagy csak nem akar bent nyomorogni, akkor minden pittyenésnél mehet be a váróba, hogy megnézze, ki következik. Én minimum a kinti folyosóra is raktam volna egy kijelzőt, vagy legalább az ajtóval szemben lévő falra tettem volna, hogy ne kelljen mindenkinek az ajtóban tülekedni.

Izgultam, mert amilyen szerencsétlen vagyok, biztosan tudtam, hogy pont az ebédidő kezdetén fogok következni. Szerencsére nem jött be a tippem, és 11.40-kor bejutottam. A hölgy mindenáron le akart beszélni majd’ három órás várakozás után arról, hogy pótoltassam az irataimat, de mint már említettem, nekem eléggé sürgős volt a jogsi. Sajnos kiderült, hogy csak 2-3 hét múlva kapom meg leghamarabb, ami már késő. Sajnos ideiglenes jogsival nem lehet külföldön vezetni, nemzetközi jogsit meg csak akkor adnak, ha van állandóm. (Ezt egyébként nem értem, hiszen elméletileg attól, hogy ellopták a jogsim, még mindenki tudja, hogy "van" jogsim, érvényes, és ezért fel nem tudom fogni, hogy miért nem tudnak kiállítani egy nemzetközit.) A hölgy elkérte az útlevelemet, és a születési anyakönyvi kivonatomat. ( Na, gondoltam, ennyit erről, fogalmam sincs hol van, mára ennyi volt, holnap jöhetek megint). Adott még egy csekket, amit be kellett fizetnem a postán. (Hurrá, megint mehetek a postára!) Elrohantam, mint az eszement, haza. Szerencsére Adrinak volt tippje, hol lehet a keresett cucc. Megtaláltam 2 perc alatt, elrohantam a postára, befizettem a csekket, és 11.54-kor már "soron kívül" ( Azért raktam idézőjelbe, mert mindenki megkérdezte a nőt, hogy bejöhet-e soron kívül a befizetés után, és az egyik emberkének elmagyarázta, hogy ez nem soron kívül, mert már egyszer sorban állt, az a soron kívül. Ha nem húzok sorszámot, és bemegyek, de akkor elhajt a halál f*szára, és ha valaki beszól, amikor vissza akarunk jönni, akkor csak neki szóljunk, már nagy rutinja van problémamegoldásban.) bent voltam a hölgynél újra. Adott egy papírt, amin az iratok árai voltak, és azt mondta, hogy menjek el a pénztárba, fizessem be, de ne jöjjek vissza csak ebédidő után. (Hát ennyit arról, hogy megúsztam az ebédidőt.) Befizettem a cuccokat, elmentem gyorsan reggelizni, és amikor elkezdték pingelni az embereket befelé, akkor elindultam be én is. Volna. Ugyanis elfelejtették kinyitni az ajtót! emoticon Némi dörömbölés után rájöttek, meg abból is, hogy hiába szólítottak egy csomó embert, senki nem ment be. Eltöltöttem bent 20 percet várakozással, és aláírás osztogatással, mire megkaptam minden papírt a köröztetésről. Kiállították ott helyben a lakcímkártyát, és az ideiglenes jogsit. Még párszor beszóltak, hogy minek csináltatom meg, a rendőrök leszarják, csak mondjam, hogy ellopták. Nem akarták felfogni, hogy sürgősen kell legalább a jogsi, de ha már itt vagyok, akkor minden. Vagy nem akartak dolgozni.

4 órám ment el erre az egészre, de még azt mondom, hogy elég gyorsan végeztem. Viszont hátra volt még a zöldkártya, amit újra kell csináltatni 10000 Ft-ért, és még az adókártya az APEH-nél, és a TAJ-kártya a TB-nél. Hát ezekre most nem akartam már időt szakítani.

Kedden este anyám hívott, hogy elhozta valaki az irataimat. emoticon Csepelen a sportpálya melletti MOL kútnál találta meg az egyik alkalmazott eldobva a tárcámat, és elküldte valakivel. Biztos voltam benne, hogy nem fog előkerülni, legutóbb nem került elő. Így jártam. Most három napon belül le kell(ene) adnom mindent. Sajnos lemondani már nem lehet az új cuccokat, csak a köröztetést állítják meg. Gondolkodtam rajta, hogy milyen lehet, amikor a saját jogsiddal megfognak, és lecsuknak. emoticon Egy-két illetékes ismerősöm szerint erre semmi esély nincs. Persze le fogom adni ezeket a szarokat, minek tartsam meg, ha már nem kell.

GitárJuly 12, 2006 10:35 pm

Van néhány oktató cuccom gitárhoz, de a kedvenceim Troy Stetina könyvei. Először elkezdtem tanulni Jimi Hendrix - Guitar Signature Licks könyvből, aztán Joe Satriani füzetecskékből (Guitar Secrets stb), aztán a Guitar Method in the style of ACDC DVD-ről. DVD-ről nagyon jó tanulni, erre gyorsan rájöttem. Amikor öt bundot kellett volna átérni, akkor ha nem látom a videón, hogy a fickó hogyan csinálja, talán sosem jöttem volna rá a trükkre.

Végül Troy Stetina oktató cuccainál kötöttem ki, amikor lenyugodtam, és nem kapkodtam ide-oda. Először persze az összes anyagot át akartam nézni, hogy tudjam melyiktől mit várhatok. Megtaláltam Troy weboldalát, és rájöttem, hogy a legdurvább cuccal kezdtem: Speed Mechanics for Lead Guitar. Már értem, hogy a miért akadtam el az elején máris… Azt hittem, hasznos lesz, ha először a sebességet tuningolom.

Ma találtam egy mókás "kis" kolekciót, amit legszívesebben meg is rendelnék: Stetina Monster Mega-Pack(~60.000 HUF emoticon)

  • Metal Rhythm Guitar Vol 1
  • Metal Rhythm Guitar Vol 2
  • Metal Lead Guitar Primer
  • Metal Lead Guitar Vol 1
  • Metal Lead Guitar Vol 2
  • Speed Mechanics for Lead Guitar
  • Thrash Guitar Method
  • The Ultimate Scale Book
  • Barre Chords - Ultimate Guide
  • Metal Guitar Tricks
  • Total Rock Guitar
  • Beginning Rock Rhythm Guitar
  • Beginning Rock Rhythm Guitar DVD
  • Beginning Rock Lead Guitar
  • Beginning Rock Lead Guitar DVD
  • TS Guitar Lessons: Hard Rock
  • TS Guitar Lessons: Funk Rock
  • Best of Ozzy: Signature Licks
  • Best of Aggro-Metal: Sig Licks
  • Exottica (Music CD)
  • Troy Stetina Project (Music CD)
  • Nem az árával van bajom, mert az megérné, de úgysem kell mind, úgysem kell egyben, mert úgyis max kettőt lehet egyszerre gyakorolni, pld lead és rhytm azonos stílusból. És az is lehet, hogy egy hét múlva megunom a gitározást, akkor meg kidobott pénz.

    Úgy látszik kezd benőni a fejem lágya, mert úgy döntöttem, hogy megtanulom azt a néhányat, ami megvan (Heavy Metal Lead Guitar Volume 1-2, Speed and Thrash Metal Guitar Method, Speed Mechanics For Lead Guitar, Total Rock Guitar, Metal Rhythm Guitar Volume 1), és ha még mindig lelkes leszek, akkor majd rendelhetek még.

    Egyébként vannak kisebb pack-ok is, amik 5-6 könyvből + DVD/CD-ből állnak, és csak 12,000 Ft-ba kerülnek pld:

    • Metal Starter Pack
    • Rock Starter Pack
    • Killer Lead Guitar Pack

    Egy ilyen csomagocska már kicsit reálisabbnak tűnik, de majd meglátjuk. Amióta van gitárom, minden nap játszom, amikor éppen nincsen más dolgom, és egyre többet gyakorolnék legszívesebben.

    Általános 4:09 pm

    Kijavítottam a legnépszerűbb postok linkeket, amik kicsit hülyén viselkedtek, mert nem arra a postra linkeltek, mint a nevük mutatta… Egyszer már rájöttem a szakmaibb blogomban a megoldásra, csak elfelejtettem ide átültetni. Na most megtörtént.

    Kütyü 4:02 pm

    Pénteken, mikor hazaértem nem volt net. Próbáltam állítgatni a beállításokat, de nem sok sikerrel. Elkönyveltem annak, hogy valószínűleg a szolgáltató megint kikapcsolta, mert nem küldtek ki egy csekket, amit mi ezért nem fizettünk be. Egész hétvégén nethiány volt otthon, bár ez annyira nem volt most gáz, mert edzőtábor volt, és halál fáradt voltam. Hétfőn becammogtam az ügyfélszolgálatra, ahol a hölgy boldogan közölte velem, hogy nincs felfüggesztve a net, és nincs semmilyen tartozásunk, örüljek. Hát én nem örültem, mondtam is neki, hogy ez rossz hír, mert ezek szerint otthon van a gubanc, és az nagyobb gáz. Valószínűleg attól hülyült meg a noti, hogy az ügyfélnél összelőttünk egy peer-to-peer networkot wifi-vel, és hiába állítgattam vissza egy-két dolgot, nem segített. Végük Józsi cimborám húzott ki a pácból, mint legutóbb is. Mi lenne velem nélküle!? emoticon Valószínűleg egy kupac romhalom heverne az asztalon, mert szétcsaptam volna dühömben mindent.

    Egyébként a szivárvány minden színében pombáznak a zúzódásaim, nagyon vicces. Főleg a rikító sárga, ami a karomon már méterekről látszik. Az izomláz viszont már tegnap elmúlt, ezen meglepődtem.

    Általános, Morgás 3:54 pm

    A századikon valahogy átsiklottam, de ez meg most 200. Juhéjj. Na szóval, igazából azt akartam írni, hogy hihetetlen, hogy két nap alatt nem tudok átvenni egy küldeményt a postán. Tegnap olyan hosszú sor volt, hogy ismerve a sebességet, legalább 1 órás sorbanállást saccoltam, ma pedig zárva volt az ajtó, és ki volt írva, hogy áramszünet miatt délben nyitnak.

    Tudom, hogy mi jött nekem: egy felmondólevél a kábeltévé szolgáltatónktól. Megvette egy másik cég. Szeptembertől akár szinte automatikusan is átmehetnénk az új szolgáltatóhoz, de egyelőre még nem nagyon tetszenek az áraik. Az eddig 600 forintos alapcsomag most 2400 lett, az egyes csomag, amit meg mi fizettünk eddig az 2000 forintról 4400-ra emelkedett. emoticon Igaz, több adó van mindegyikben, de azért ennyit szerintem nem ér egy TV előfizetés. Most keresgélek, hátha van más szolgáltató. Pld. UPC Directnél voltam reggel, de sajnos feltétel a déli irányba néző erkély, és 30 fokos szögben lásson a cuccuk. Előttünk van egy 4 szintes ház, és sok fa… És nem tudom merre néz az erkélyünk. Asszem letesztelem a síkabátom iránytűjét este végre (a zippzárba van beleintegrálva egy fél centis iránytű, csak azután vettem észre, hogy már használtam egy ideje a kabátot. Viszont működik elvileg, nem csak dísz). emoticon Alternatív megoldás: meggyőzök még három lakót, és akkor a tetőre raknak fel nekünk egy négy fejes vevőt. Persze akkor nem ingyen van a vevő, mint a normál akciós esetben. Lehet, hogy végül nem is lesz TV előfizetésünk. Volt már rá példa, nem is hiányzott.

    Morgás, Edzés, MelóJuly 10, 2006 1:17 pm

    Egész héten nem volt lehetőségem kipihenni a bulit. Hétfőn az ügyfél volt kegyes végre elküldeni a tematikát, amit három napon keresztül oktatnom kellett náluk, pedig három hete könyörögtem érte. Persze délután küldte, így hajnali egyig készítettem a prezentációt. Így is csak az első napra sikerült összehozni. Az oktatás jól ment. Ahol kellett, improvizáltam. Másnap oktatás befejeztével megint prezikészítés következő napra. Harmadnap már nem kellett szerencsére készülni, így legalább egy kis sörözésre jutott idő. Pénteken pedig éjfélig hibát javítottam reggeltől. Elfáradtam mint állat. Szombaton és vasárnap edzőtábor volt, szombat reggel földharcot, délután kés-, vasárnap pedig botos támadás elleni technikákat tanultunk. Egyenként három órás volt minden edzés. Kikészültem mint állat. Három hetet kihagytam a betegségem miatt, hát az most hiányzott is. Mindenem fáj, és kék zöld vagyok, de megérte. emoticon Anyósom már megint megjegyezte "viccesen", hogy amíg nincs edzés, addig szóljak, ha hiányzik a fájdalom, vagy hogy összevernek, vagy valami ilyesmi, mert akkor sodrófával szívesen segít. HAHAHA… Nagyon vicces volt tényleg. emoticon Ja, és sértegettek kicsit azzal is, hogy nem látszik rajtam az edzés egyáltalán. Ami egyrészt nem igaz, mert izmosodtam amióta csinálom, másrész ne felejtsük el, hogy ez nem bodybuilding, és nem is az erőt használjuk. Szerintem inkább állóképesség kell hozzá, mint nagy erő. Bár ez a földharcra nem igaz. Mindegy, amíg nincs edzés, úgyis gyúrni fogok a garázsban, eddig is ezt terveztem, bár most majd azt hiszik, hogy miattuk kezdtem el. Bár ez csak ront a helyzeten, mert ha izmosodok, akkor meg azzal fognak baszogatni, hogy nem látszik rajtam, hogy erősödtem, mert nem tudok kutat pumpálni egy órán keresztül (megtörtént eset).

    Buli 1:03 pm

    Voltak vetélkedők (csapatépítő játékok), főleg a VB körül forgott a dolog. Himnuszokat kellett felismerni, kérdésekre kellett válaszolni legyen ön is milliomos módra (még telefonos segítség is volt), dekázni kellett, minigolfpályán talicskázva labdát vezetni, activity is volt. Ez húzós volt, csak mutogatás pld.: "Bajnok a debrecen", "XY utolsó nője", "11-es". Hát rendesen agyaltunk. Volt foci is. Rúgtam két gólt, és nyertünk ráadásul.

    Este megint buli, kicsit talán szolidabban. Ittam 4 jégert, és két unikumot, aztán fék. Kettő felé húztam el aludni. Belógott négy csaj a bulinkra, és kizavarták őket. Az egyik csaj odajött hozzám, és megkérdezte, hogy szigetszentmiklósi vagyok-e. Dumáltunk kicsit, aztán elintéztem, hogy bejöhessenek. Táncikoltak szépen magukban, nem zavartak szerintem senkit. Egyik kolléga átpasszolta a mobilját nekem, úgyhogy beszéltem valami lánnyal valamiről, valamikor, de lövésem sincs már, hogy miről, és hogy mennyit (Valami időjárás téma rémlik, hogy balatonon éppen esik, pesten viszont nem). A srác is csodálkozott, de aztán beugrott neki, hogy jé tényleg.

    Kivételesen annyi kajám volt ebédre, hogy még osztogattam is belőle, mert sokan nekem adták. Végre jóllaktam.

    Harmadnap már nagyon kevesen voltunk lent.

    Fél hatkor arra ébredtem, hogy valami állatok fociznak a folyosón. Dobozossörrel. Üvöltöztek is, és dörömböltek az ajtón, hogy menjünk sétálni. Kint szemerkélt az eső. Morcos voltam. Valaki elkobozta a labdájukat, épp mielőtt néhányan már mentünk volna lincselni.

    Beállítottam az órát negyed tízre, így időben lejutottam reggelizni. Hurrá.

    Csocsóztunk, palacsintáztunk, mászkáltunk. Ebédre 9 adaggal több kaja készült, mint amennyien lentmaradtunk, és megint jutott bőven.

    Hazafelé sikerült megint megtölteni a verdát, mert volt két jelentkező a megüresedett helyekre.

    Ja, és szombaton volt egy kis izgalom. Egyik recis kolléganőnek el kellett mennie esküvőre, és megkért, hogy elvinném-e a szomszéd városba, ami közel van egyébként. Elvittem. Hát kb fél órát kavarogtunk iGO-val, mégsem találtuk a pályaudvart (kettő is volt), ráadásul a helyi lakosok segítsége is csak rontott a helyzeten. A lány már majdnem sírt a végén, amikor megtaláltuk a megállót, de már 5 perccel elmúlt az indulási idő. Elmentem ásványvízért, és mire viszaértem, már a busz lépcsőjén állt vidáman, még jó hogy nem jött ő is. Késett a busz, ez volt a szerencséje. Volt futás bőrönddel, bőrönd nélkül, autóhoz rossz utcában, autóhoz jó utcában, szágultás, eltévedés, meg ami kell. Egész úton hazafelé harmadik kollégával, aki elkísért minket, próbáltuk kiheverni az izgalmakat. Néha-néha megszólaltunk:"Húúú, basszus, ez kemény volt". Egyébként az volt a trükk, hogy két város közigazgatásilag összetartozott, de mégsem, és ezt az iGo nem tudta, meg a benszülöttek is összevissza tudták. emoticon

    Utazás, BuliJuly 3, 2006 11:47 am

    Utazás / Érkezés
    Pénteken reggel háromnapos céges bulira indultunk a Club Aligába a balcsihoz. Fél órával a tervezett érkezés előtt leértünk, talán mi voltunk az elsők. Öten mentünk, én vezettem. Cég fizeti a benzint, és a matricát, ez tetszik. Amíg nem értek le a többiek, szétnéztünk kicsit a parton, és a csodálatos parkban. Előző este irtózatos vihar lehetett, mert mindenhol gyökerestől kidőlt fákat láttunk, felszakították még a betont is. Szerteszét műanyag székeket láttunk.

    Előadások
    Egy rövid beszéddel, és két előadással nyitottuk a rendezvényt. György Péter és Weyer Balázs tartott előadást. Kettő körül nekem György Péter előadása tetszett nagyon, fergeteges az úriember. Balázsé már nem annyira jött be, inkább szerintem a médiások számára lehetett érdekes.
    Az előadások elvitték az egész délelőttöt, így már csak ebédre maradt idő, ami baromi finom volt, de ugyanennyire baromi kevés is. Ami az egész idő alatt kicsit idegesített, hogy miért 6 üveg üdítőt raknak ki egy asztalhoz, ahol nyolcan ülnek.(Két kóla, két gömbér, két buborékmentes ásványvíz)  Persze sosem jutott kóla, így rendelnem kellett, és ki kellett fizetni.

    "Élményfürdő"
    Előadások és ebéd után (vagy lehet, hogy a szoba elfoglalása volt előbb, aztán az ebéd?) lementünk csobbanni. A víz pöpec volt, hatalmas hullámokkal. Többen hoztak be sört a vízbe, ami körbejárt, a labdával egyetemben. Bunyóztunk, egymás nyakában, és szólóban is, és riogattuk a kolléganőket a víz alá merülésekkel. Délután meccsnézéssel, fürdéssel és sörözéssel telt.

    Vacsora
    Este grillezett csirke volt zöldséggel és krumplival. Az állam a földön koppant, amikor megkaptam a csirkemellemet, álltam, hogy rakjon még, és közölte, hogy csak egy jár. Majdnem a legkisebbet kaptam ráadásul. 5 centi * 3 centi. Bakker. Ebből 5 kellett volna minimum, hogy egyáltalán érzékeljem, hogy van előttem valami. Később rájöttem, hogy akik parasztok voltak, és agresszívek, azok kaptak többet is, csak erősködni kellett volna. Még a csajok közül is volt, aki két szeletet kapott alapból. emoticon
    Vacsora közben kicsit morcos voltam, mert kétszer elfoglalták a helyemet menet közben, pedig le volt téve a cigim a gyújtóm és a söröm is az asztalra jól láthatóan, így állandóan vándoroltam. Nem baj, némileg vigasztalt, hogy végén már csak egy olyan asztalnál jutott hely, ahol 5 leányzó üldögélt. Le is teremtettek, hogy miért nem hozzájuk ültem már az elején, kikérik maguknak. emoticon Szeretem ezt a hozzáállást.

    Ereszdelahajamat
    Este elindult a buli. Király volt a DJ, kivéve az elején, amikor tuc-tuc zene ment, akkor nem is táncolt senki. Aztán hatalmas tombolás volt. Sikerült elharapni a nyelvem némileg pogó közben, másnap alig bírtam enni. Voltak jó nagy esések, bár nem a részemről. Nem sikerült berúgni nagyon, csak szokásos zsibbadós szintig. A piák csúcsa az Absynth Cannabis volt, ami nem is bírt elfogyni. Alkohol: 70%. Ez a nem semmi.
    A bulit egy üveg borral és egy kolleganővel nyitottam a parton. Leültünk egy padra, és dumálgattunk, mert azt fent nem nagyon lehetett. Kaptam is, hogy egy egész üveg borral sétálgatok kifelé. Hát pedig nem is volt sok. Kicsit hideg volt, úgyhogy gyorsan elpusztítottuk a nedűt, és közben már hívták is a csajt telefonon, hogy indulni kéne. Páran még első éjszakára sem maradtak. Azon röhögtünk, hogy tutti összehoznak minket szóbeszéd útján, mert eléggé olyanok az emberek. Pedig mi valóban csak dumálni mentünk le.

    Hajnali fürdés
    Hajnal 4-ig ment kb. a dance. Rendesen kitomboltam magam. Utána lementünk páran a partra fürdeni. Jópár pucér segg virított a parton. (Az enyém nem, mert én kicsit lemaradtam, és mindenki bent volt már, így nem tudtam, hogy így kéne bemenni, csak kifelé észleltem)
    Ezután alvás volt.