Guildwars, BuliAugust 14, 2006 4:47 pm

Vasárnap öcsém meghívott egy kis szülinapi ebédre és billiárdra. Délelőtt a verdán pucoltam kívül belül. Hát nem volt egyszerű kiganázni. 3 órám ment el a takarításra.

A Henry Jeans Pub-ba mentünk, ahol öcsém javaslatára mindenki BBQ bordát rendelt. Amikor megláttuk a kaját, mindenki szörnyülködni kezdett. Két darab kéttenyérni oldalas figyegett a tányéron, jelentős mennyiségő sültkrumplival, salátával, és még valami szósszal. Amikor megláttam, biztos voltam benne, hogy nem fogom tudni megenni az egészet, de kénytelen voltam, mert mindenki más is megette. A sültkrumplival már gondjaim voltak, nem bírtam már szusszal. A végén három jelentős kupac csontot hagytunk magunk után. A poén az volt az egészben, hogy kézzel kellett enni, így szinte mindenki összekente az arcát, egyesek a ruhájukat is piros szósszal, amiben a bordák tocsogtak. Egyébként kb. 3 napi ebéd adagomnak felelt meg a kaja.

Kaja után elmentünk Zuglóba billiárdozni. Játszottunk pár menetet, aztán csocsóztunk és flippereztünk. Sajna egyikben sem nyertem, viszont csocsóban legalább egy-egy elleni barátságos meccseken szétvertem a rokonokat 9-1-re illetve 10-0-ra. emoticon

Este elővettem a porosodó nostromót és Guildwarsoztam néhány órát. Első három küzdelemben másodperceken belül elhullottam, aztán már visszatértek az emlékek, újre rájöttem a shortcutokra és a skillek használatára, úgyhogy 8 menetet végignyomtunk egy csapattal egyhuzamban győztesen.

Buli 4:36 pm

Szombaton délelőtt elhatároztuk Lacival, hogy elmegyünk végre az ingyenes gokart napra a Hungaroringhez. Minden hónapban volt egy ingyenes nap, de eddig mindig kihagytuk, ez most az utolsó volt ebben az évben, ez úgy látszik kellő motivációt adott. Előre érdeklődött Laci, hogy mennyien vannak. A hölgy közölte, hogy most még sokan, 1,5 órát kell várni, hogy sorra kerüljön az ember, mert verseny van, viszont mindjárt vége, és utána már kevesebben lesznek. Felhívtam öcsémet és unokabátyámat, hogy jöjjenek ők is.

Amikor megérkeztünk, nem tűnt vészesnek az ott tébláboló emberek létszáma. A regisztrációs pultnál megtudtuk, hogy hatvanan regisztráltak eddig, és 2 óra mire sorra kerülnénk, ha versenyezni szeretnénk 500HUF-ért. Hat körül lesz vége a versenynek, utána lehet ingyen gokartozni. Kicsit távolinak tűnt ez az időpont, és a 2 órás várakozás sem dobogtatta meg a szívünket, úgyhogy elkezdtünk körbenézni.

Lehetett quadozni, de nagyon gyík módon. Volt egy pálya, ahol körbe lehetett menni egy felvezetővel. Első körben csak egyesben szabadott menni, hogy szokd a verdát és a pályát, aztán másodiktól lehetett menni, de csak annyira, amennyire a felvezető ment előtted. Ez nem igazán ragadott meg minket, úgyhogy átmentünk a kütyüs pályához, ahol mindenféle elektromos roller, gördeszka, illetve ezekhez hasonló stuffok voltak. Volt pár motor is, de inkább "S"-es méretben, gyerekekre szabva.

Unokabátyám felpattant egy chopperre, és se szó se beszéd, elindult vele egy közeli autó irányába, amit végül sikerült elkerülnie, de happy end-re ne számítson senki. A következő kanyarban megcsúszott, térddel tompított, mint a nagyok, és elborult. Mentségére legyen mondva, hogy a kis kütyü 150 köbcentis volt, és ő még sosem motorozott. De nem is engedték tovább menni, 20 métert sem tett meg a bukásig, és leküldték a pályáról. Én meg éppen a fényképezőt hangoltam, hogy megörökítsem a motorozást, amikor az egész történt, úgyhogy már csak azt bírtam felvenni, hogy felborult és ott áll mellette a fazon. Mivel háttal áltam, nem is láttam semmit az egészből.

Ezek után elindultunk haza. Én Lacival még beugrottam billiárdozni, ahol kikaptam 8/6-ra. Ezután 5 felé hazaérve elaludtam, és 10-kor ébredtem. Éjjel persze nem bírtam aludni rendesen.