ÁltalánosSeptember 11, 2006 5:02 pm

Vasárnap tízkor ébredtünk. Jól kialudtam magam végre. Elmentem borotválkozni, és azon filóztam, hogy Laci biztosan eközben fog hívni. És valóban. És megint. Az emberek szerintem kamerával nézik a lakást, és mindig akkor hívnak, ha fürdök, WC-n vagyok, vagy fogat mosok stb. Azt találtam ki, hogy bringával megyek Laciékhoz. Legalább egy éve nem használtam a bringát, kicsit ápolgatni kellett, mielőtt elindultam. Bekentem a fogaskerekeket, leporoltam, felfújtam a kerekeket stb, aztán elindultam. Menet közben kétszer leesett a lánc váltás közben, úgyhogy jól összekentem magam a frissen lekent lánccal. Kint éppen a srácok az elekromos vezetékekhez a csöveket rakták a falba, ebben segítettem. Én kevertem a gipszet, segítettem locsolni a falat, ahová a gipszet kellett rakni. Később kicsit kapáltam, és lenyírtam a füvet. Tök jó fűnyírójuk van. Légpárnás. A kerekessel ellentétben, ezt bármilyen irányban lehet mozgatni, és  ezzel nagyon megkönnyíti az ember dolgát. Délben Kriszta hozott kaját. Fasírtot sütött nekünk, és csirkét. Kijöttek Laci testvéréék, szülei, Kriszti szülei, mindenki gályázott valamit. Volt aki a kerítést festette, a csajok főként gazoltak, Kriszta apja sövényt nyírt. Sürögtünk-forogtunk egész nap. Este folytattam a mindennapossá vált Prison Break nézést. Kár, hogy a sorozat sztorijából adódóan nem nagyon lehet ebből hosszú sorozat, legalábbis ha az első season végén sikerül megmenekülniük a börtönből. Hát reméljük, hogy nem sikerül! :)

Család, Buli 4:59 pm

Szombaton család összeröffenés volt, Adrienn nap alkalmából. Meghívtuk anyát, és Adri szüleit. Adri főzött valami isteni finom mexikói zöldséglevest, és valami sajtos karajos mókát, aminek nem tudom a nevét, de nagyon finom volt. Sütött hozzá fűszeres sültkrumplit is. Apóssal borozgattunk egy kicsit, és felbontottuk a Korfun zsákmányolt kumquatot is. Kaja után kis dumálás volt, majd megnéztük a Szaharát, ami hosszú-hosszú idő után végre kijött DVD-n. Filmnézés közben néha lemaradtam fontos részekről, mert az elején, amíg nem indult be a film, vagy anya dumált, vagy apósom kérdezett valamit, amivel kizökkentettek a filmben való elmélyülésemből. Este fél hét körül távozott a család, utána Prison Break-et néztünk. Azt kell mondjam, a legjobbabb sorozat, amit valaha láttam. Sajnos már csak néhány rész van hátra, úgyhogy majd tűkön fogok ülni, amikor hetente lesz egy-egy új rész. emoticon