Kezdek kétségbeesni. Nem tudom, hová fogunk járni sörözni. A Csikesz 500Ft-ról 600-ra emelte a Radeberger árát. Tegnap inkább a Stones-ba mentünk, ahol 370Ft egy korsó Aranyfácán. Legutóbb Csikeszben 4500Ft-ot kellett fizettünk + jatt, most 2500Ft-ot + jatt, ugyanannyi fogyasztásért. Az egyik kedvenc felszolgálólányunk is átjött a Stonesba dolgozni, ennek is örültünk. Aztán jött a feketeleves! Éjfél előtt néhány perccel még kértünk egy-egy korsó sört. Laci ekkor fél korsónál tartott, előttem üresen állt a korsó. 10 perc sem telt el, amikor kikiabált az egyik csaj a pult mögül, hogy "Srácok, lassan mehetnénk már esetleg haza?" Lacinak még majdnem teli volt a korsó, nekem félig. Többen visszamorogtak, aztán lassan elhúztak. Kezdtünk mi is belehúzni. Két perc múlva másik csaj odakiabált - akkor már csak mi voltunk ketten-, hogy "Mehetnénk végre? Indulhatunk haza?". Mondtam neki, hogy pár perc, kifizettük sört, megisszuk, megyünk. Sietünk. Arra járt az első csaj rá 1 percre, aki az elején kiabált a pult mögül, mondtam neki, hogy már tényleg mindjárt megyünk, azt mondta, "Az jó lenne". Nem telt el sok, Laci már majdnem belefulladt a sörébe, amikor a másik csaj ismét "kedvesen" odaszólt, "na mehetnénk már végre, vagy mi lesz?". Nálam ekkor telt be a pohár, elkezdtem neki mondani a magamét, hogy legközelebb akkor talán méltóztassanak szólni amikor zárás előtt 10 perccel rendelünk korsó sört, és még az asztalon is van (mi nem tudtuk mikor zárnak) a pohárban, hogy már ne rendeljünk, mert nem igazán könnyű dolog meginni egy korsó sört 2-3 perc alatt, hiába pattognak és baszogatnak minket. Erre nem válaszolt semmit, hanem elment hátra. Ja és mindezt 500Ft-os jatt után… Simán dupla jattot kapot a kis köcsög, és leszarja. Hát elmehetnek a picsába, ezentúl inkább otthon fogok sörözni azt hiszem. Vagy bevállalom a kurvadrága sört a Csikeszben, amihez szintén nincs sok kedvem. Onnan viszont még sosem basztak ki minket, akármeddig ittunk.
Korán ittunk a medve bőrére (bár ezt sejtettük :P)
Tegnap nyugis délután volt, egészen 5-ig, amikor megérkezett kedvencem levele: "sziasztok, nem tudok belépni, üdv x". Csodás. Ezen azonnal felbasztam magam, és küldtem neki egy levelet, amiben tájékoztattam arról, hogy így nem igazán tudom kiszopni a kisujjamból, hogy miért nem. Azon is gondolkodtam, hogy írok neki, nézze meg, nem-e nyomta be véletlenül a CAPS-LOCK-ot.
Végül kérésemre küldött egy screenhotot, amiből semmi nem derült ki, így nagy nehezen kikönyörögtem egy log fájlt, amit ma reggel tízkor kaptam meg, még jó, hogy nem vártam este rá…
A log tanulsága szerint hibás az egyik nhibernate mapping fájl, mert nem létezik a getter az egyik fieldhez. Persze a hiba egyáltalán nem ez volt, de egy tapasztaltabb fejlesztőt ez nem lep meg. Config fájlban tároljuk, hogy melyik dll-ből melyik cuccost kell felszippantani, és történt egy kis refaktorizálás: átkerültek ezek a cuccosok másik DLL-be, viszont az ügyfélnél nem lett frissítve a web.config. Hát ezt elbasztuk. Ezután még mindig nem tudott belépni a csaj. Küldött egy ugyanolyan levelet, mint előző nap, csak még screenshot is volt benne, már éppen akartam lebaszni, hogy hol a log, de közben kollégája megküldte. Közben visszahívta a levelet, mert rájött, hogy még nem lett frissítve a config fájl, de azért megkaptam az eredeti levelet is.
Mégis csak fejlődőképes. Kiderült, hogy még egy gond van, egy kulcs kimaradt a webkonfigból, és nincs kezelve a hiánya, csak bele van parsolva és szétszáll. Csodás. Amióta ezt is kiküldtem, nem nyavajogtak, de ez nem jelenti azt, hogy nincs baj… Most várunk.
