MelóNovember 19, 2006 11:44 pm
Egész héten pörgés volt. Mindkét edzést kihagytam. Nem azért, mert túlóráztam, bár az is volt, hanem mert egyszerűen kikészültem agyilag. Fáradt vagyok állandóan, már este nyolckor ragad le a szemem. Ügyféllel eljutottunk odáig, hogy telefonon beszéltünk óránként. Többen meg is kérdezték, amikor megtudták, hogy mikor lettem projectmanager… Hát ennyit arról, kinek mit kellene csinálni. Már az ügyféllel emailezés is PM kategória, mégis rámaggatták, had húzza a nyakam az is, nem elég a bugfix. Életemben először bejött egy nap háromszor is az "egy óra és kész lesz" duma.
Először kiderült, hogy négy napig hiába fejlesztettem, mert "úgy jó ahogy van". Ekkor egy hajszálon múlott, hogy nem kezdtem el borogatni az asztalokat az irodában. Megnéztem, és láttam, hogy nem igaz, amit az üf. mond. Próbáltam emailben elmagyarázni üf-nek, hogy nem jó az úgy, meg kell csinálni amit mondtam, nem hitte el, pedig részletes screenshotokat adnam neki, és elég ütős érvekkel alátámasztottam az igazam. Ekkor mondtaa PM, hogy hívjam fel, és magyarázzam el neki. Na, akkor végre megértette, bár többször bele kellett folytanom a szót, mert nem hagyta, hogy befejezzem a mondandómat, én meg azt ki nem állhatom, és nem nagyon szoktam hagyni, hogy félbeszakítsanak még üf-nek sem. Kezdte terelni a szót a probléma megoldás felől a legrosszabbirányba: mikor lesz már jó eza rendszer, miért szar, nem igaz, hogy nem tud dolgozni stb. Az emailben acsarkodó picsa végül kezesbárány lett, és mindent elhitt nekem. Másnap, amikor az egyik emailre válaszként felhívtam,kedvesen lerázott, hogy nem kell segíteni, már érti, megoldja stb. Pedig már kezdünk aggódni, hogy megint szívni fogunk. Azóta csönd van. Csak én találtam jópár hibát egy olyan részében a rendszernek, amit mostanában hanyagoltunk. Nem értem én ezt, hogy lehet ennyi hiba benne, és csak én veszem észre???