Tegnap vettem egy csapot a fürdőszobába, ma pedig a konyhába. Gondoltam, egyedülis le tudom cserélni mindkettőt. Apósom segített, és Adri is. Mondtam apósomnak, hogy majd felhívjuk, ha kell segíteni, ennek ellenére átjött, pedig nem hívtuk. Persze megint vitatkozni kellett vele azon, hogy merre akarom csavarni az anyát, és nem akarta megérteni, hogy jó irányba csinálom. (Csodálkozom, hogy 4 év gépészsuli után nem hiszi el, hogy TUDOM, merre kell egy anyát csavarni.) Végén rám hagyta, gondolta majd rájövök, hogy neki van igaza. Hát nekem lett igazam… Ez az egyik, ami miatt semmit nem szeretek vele csinálni, mert mindig összevitatkozunk valami ilyen triviális dolgon, és csak elveszi az időt. Mire átjött, már majdnem teljesen kész voltunk Adrival a fürdőszobai csappal. Már csak az utolsó "simításokat" kellett elvégezni. Sikerült is jól. A konyhaival többet szívtam, mert nehezen fértem be a mosogató alá, illetve a kezem sem nagyon fért el, ott ahol csavarni kellett volna az anyát, a szerszámok meg végképp nem akartak beférni. Na itt jól jött apósom segítsége, mert valakinek tartani kellett fent a csapot, miközben én csavargattam lent az anyát. Egyébként érdekes volt, mert amikor már nagyon felkaptam a vizet, akkor majdnem elkezdtem hangosan és mérgesen vitatkozni, de valahogy pikk-pakk sikerült lehűteni magam, ahelyett, hogy felkaptam volna a vizet. Fejlődök. Most végre nem kell tekergetni a csapokat, mindkettő billenős. Adri sosem tudta elzárni rendesen, csöpögött. Ezen mindig kiakadtam, mert én viszont a legkisebb erőfeszítés nélkül csavartam ilyenkor még rajta ötöt, és már nem is folyt semmi. De most megszűnt ez a gond. Jövő hétre megígértem anyának, hogy nála is kicserélem a csapot. Még valaki esetleg? :)