Születésnapomra Adri felajánlotta, hogy vesz nekem egy újabb játékot. Szétnéztem gyorsan, és mivel Józsi nem rég áradozott a Lost Planetről, és az éppen meg is jelent a boltokban, megvettem jól.Tényleg nagyon pöpec, és van benne egy Virtual Suit nevű cucc, amibe beficcen az emberkém, és mint egy lépegetővel, lehet menni tartolni. Szeretem az ilyen "robotos" játékokat általában. Több féle VS is van, pld ilyen transzformer szerű, amikor átalakítható motorrá egy gombnyomással.
Ezekről a VS-ekről le lehet kapkodni a fegyvert, és kézben használni, ez űbervicces.
Csávókám egy nála kétszer nagyobb shotgunnal aprít. Sőt ütni is tud vele. Jó megcsinálták, mert nagyokat nyög, és lassan csinálja, amikor ilyen fegyver van nála.
Az első küldetés végén kicsit ideges lettem. Sok-sok órám ment bele, hogy egyetlen egy főszörnyet legyakjak a pálya végén. Sehogy sem akart sikerülni. Már azon gondolkodtam, hogy eladom a játékot, mert utálom. Végül a neten találtam segítséget. Ezután már egész könnyen le tudtam nyomni az ilyen szörnyeket, még ha három-négy jött egyszerre, akkor is.
Van egy hatalmas tervezési hiba a játékban, ami nagyon felbaszott: Kb. 2,5 óra játék után lefagyott, és amikor újraindítottam, akkor az előző esti állásom töltődött be. Menteni nem lehet menet közben, viszont ha elérsz egy checkpointot, akkor onnan tudod folytatni halál esetén. Igen ám, de kicsit szarul írták meg a játékot, és csak akkor ment, ha kilépek. Szóval hiába jutottam túl 3-4 checkpointon, csak a memóriában volt eltárolva. Nem tudom, hogy lehet ilyen szarul megtervezni valamit, remélem adnak ki patch-et. Amióta ezt tudom, azóta minden checkpointnál kilépek, aztán vissza, nehogy elvesszen. Ez azért vicces, mert nem lehet minden ponton tudni, hogy az most checkpoint volt, így simán előfordulhat, hogy miután belépek, nem onnan folytatom, hanem elbuktam 10-15 percnyi játékot, mert tévedtem.
