Még december közepén rendeltem egy polcot egy bútorboltban, ahol kifejezetten csak rendelésre készítenek cuccokat. Untam már a kupit az iróasztalon. Nem volt egyszerű megtervezni tökéletesre. Ha minden jó lett, akkor nem fért el az asztalon. Többször átterveztem a beosztást, és végül sikerült egy olyat kitalálni, ami elfért, és még 1 centivel rövidebb is, mint az asztal. A cuccaim is belefértek. Elmentem, megrendeltem, és megdöbbentem, miután kiszámolták nekem az árat. 5600Ft.
Előtte nézelődtem mindenféle áruházakban. Ennyi pénzért szinte semmit nem lehetett kapni. Kb. 20-30k körül lett volna egy ilyen polc, csak nem lett volna tökéletes a peosztása. 134 cm széles, 50 cm magas, és 25 cm mély, több helyen osztott, hogy legyen helye a hangfalnak, xboxnak, monitornak, cd írónak, nyomtatónak és a külső vinyóknak is.
Előre közölték, hogy 2006-ban már nem tudják legyártani, viszont, ha megrendelem, akkor még olcsóbban készítik el. Január 20-ra ígérték, hogy kész lesz. Felhívtak két héttel ezelőtt, hogy kedden kész lesz, mehetek érte. Mondtam, hogy csak szombaton tudok menni, ha nem gáz. El is mentem szombaton, és közölték, hogy nincs kész. Nem érkezett meg az alkatrészek egyik fele. :s Ezen erősen csodálkoztam, hiszen csak éltakarót, és bútorlapot kellett rendelniük, esetleg még a csavarokat, de mindegy. Azt mondták, hogy múlt hét kedden kész lesz. Gondoltam, most már nem hagyom megszivatni magam, ezért úgy terveztem, hogy szombaton, mielőtt elindulok Szigethalomra, felhívom őket.
Nem kellett telefonálnom, fél kilenckor hívott a főnök, sűrű elnézések közepette közölte, hogy kész van a polcom. Sajnálja a késlekedést, meg minden. Azt mondta, hogy a késés miatt nem kell kifizetnem a maradék részt. Fizettem 3000(!!!) HUF előleget. Gondoltam, majd biztos boxolni kell az aktuális emberkével a boltban, de közölte, hogy akkor, ahogy a telefonban megállapodtunk a főnökkel, nem kell fizetnem egy fillért sem. Lett egy kurvajó polcom kibaszott olcsón!

:))
Comment by moszi — February 5, 2007 @ 10:25 am
grr. azert, hogy lehessen kommentezni eloszor user-t kell letrehozni ?! majd raadasul meg a capcha kod-ot is be kell irni
es meg meg sem jelenik egybol a komment
Comment by moszi — February 5, 2007 @ 10:26 am
Ilyen vállalkozóból kéne minél több! Most nem volt haszna, de legközelebb - gondolom - hozzá mész megint. Ráadásul jó hírét is kelted!
Comment by jtaylor — February 5, 2007 @ 10:37 am
Világos?
Comment by giant — February 5, 2007 @ 11:33 am
Azért elárulhatnál valamit a boltról (név, cím), mert hiába a dícséret, ha nem tudjuk, kit dícsér
Comment by pitcsoda — February 6, 2007 @ 12:46 pm
Szigethalmon van, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki arra fog járni közületek!
Őszintén szólva fogalmam sincs hogy hívják őket, egy kis lakókócsi méretű valami az egész, de majd megnézem a számlán!
Comment by giant — February 6, 2007 @ 1:02 pm