Tegnap befejeztem a Gears of Wart hardcore szinten, rögtön után elkezdtem insane-en. Nos, hát kicsit vicces. :) Gondoltam egyet, és befejeztem a Lost Planetet is 4. próbálkozásra. Utoljára 4 hete próbáltam, akkor napokig szívtam vele. Nagyon sok múlik a szerencsén egyébként mindegyik játékban. A GoW-ban pld a RAAM megállt egy láda mögött, és a sérült gépi társamat lőtte folyamatosan, aki folyamatosan vinnyogott közben. Rám sem hederített RAAM bácsi, így tudnak neki osztani az észt. 12 robbanósnyilat kapott az arcába, minden nyíl között egy sorozatot a géppuskából. Amikor elfogyott a robbanósnyíl, átváltottam gránátra. 3 gránátig jutottam (4 van összesen), amikor a gránátok közti sorozatom szerencsésen véget vetett RAAM evilági randalírozásának. Csak amiatt, hogy 12 robbanótöltetem legyen, ne csak 6, végig kellett játszanom az egész utolsó fejezetet az elejétől. Pedig gondosan vittem magammal a nyílpuskát az egész pályán, egyszer leraktam, hogy kicsit shotgunoljak, aztán leszakadt az a kocsi a vonatról, ahol leraktam. :) Megszívtam… Az a vicces, hogy a normal szinten alkalmazott stratégiám semmit nem ért hardcore-on. :( Akkor azt csináltam néhány napi szívás után, hogy odaszaladtam a gépágyúhoz a szerelvény végén, és adtam neki. Most többszöri próbálkozás után sem halt meg a szemét. Ráadásul a mostani ellenfelek közül sokkal többnek volt robbanós nyila, mint normalon. Ez azért gáz, mert ha egyszer eltalál, akkor rámtapad a lövedék, és cafatosra szakad főhősöm. Vicces, amikor a vonat két oldalán lőnek ilyen izével, meg még szemből is, és előre kellene haladni. Teljesen jó kedvem lett, hogy ezt a két régóta szivatós játékot sikerült befejezni, még az sem érdekelt, hogy csak egy napos hétvége van, az én boldogságom már megvolt. :)