Jelentkezzen az a pofátlan ember egy seggberúgásra, aki az engedélyem és beleegyezésem nélkül megadta az egyébként nem nyilvános, telefonkönyvből is tiltott telefonszámomat egy közvetítő cégnek, aki 4 órával azután fel is hívott, hogy először beszéltem bárkinek arról, hogy fel fogok hamarosan mondani. Egyébként azok közül, akikkel beszéltem, egyedül Szőkéből nézem ki ezt a szintű durva megoldást, főleg a legutóbbi messengeres terrorista húzása miatt, de ő tagad. A "kedves" illető higgye el nyugodtan, hogy állásközvetítő cégek nélkül is tudok magamnak állást találni pikk-pakk, velük pedig még sose találtam, és most jól kibaszott velem, "remélem" ezek is évekig hivogatni fognak, mire le tudom rázni őket. Egy ilyennel már volt dolgom, 5 évembe telt. Köszönöm szépen, és bocs, de paraszt vagy. TALÁN KÉRDEZZ MEG BAZDMEG MIELŐTT HELYETTEM DÖNTESSZ! Legközelebbi hívásnál remélem megmondják ki volt az, most aludtam éppen lázasan, amikor csörgött, és elfelejtettem megkérdezni.

UPDATE (hétfő): ma reggel felhívtak megint, nem adják ki, hogy ki adta meg a számomat, illetve a nevet sem mondják meg, akihez a CV-met kérték. Persze a CV az baszott sürgős, küldjem le rögtön, de legalább estig. Elmondtam, hogy nekem nem ilyen sürgős a dolog, és még frissítenem kell a CV-met. Jó akkor reggelre küldjem el. Hiába pofáztam, hogy első napom betegség után, csomó dolgom lesz valszínűleg, nem hiszem, hogy lesz rá időm, leszarja. Hát kössz. Emellett azt ígérte, hogy elküldi az email címemre a pontos leírását annak, amire "jelentkezek", de úgy látszik az nem ilyen sürgős, mert lófaszt sem kaptam még mindig. Addig pedig várhatja az önéletrajzot, ő sem kap lófaszt sem.