Ezt még el is fogadnám, bár pénzügyben nem én döntök, ha profi lenne. Sajnos a kitöltendő tesztből 13 kérdésből egyetlen választ sikerült alkotnia, azt is bizonytalanul és hebegve (Mi a virtuális metódus?). A többire ilyeneket írt, hogy "nem tudom", "nem tudom, hogy miért kéne fejből tudnom", "nem tudom, nem ismerem". És ebben ki is merült az összes írása, három válasz. Fogalma sem volt, mi az az interface, abstract class, abstract method, mi a session, mi az application, mi a user control, mi a custom control, mi az a global.asax, unit teszt, tervezési minta kifejezést sose hallotta, egyetlen fajta asp.netes authentication-t sem tudott mondani. Fogalma sem volt semmiről. Az adatbázis tervezős részt meg sem értette. A Use Case leírásba belekezdett legalább. XSTL-ről sem volt lövése sem, xmlről sem. Inkább nem is sorolom, tulajdonképpen semmit nem tudott, még az oop-t sem. Két órát elvett az életemből. Mind emellett akkora arca volt, amíg kezébe nem kapta a tesztsort, hogy ihajj. Utána már nem.
Ezt még el is fogadnám, bár pénzügyben nem én döntök, ha profi lenne. Sajnos a kitöltendő tesztből 13 kérdésből egyetlen választ sikerült alkotnia, azt is bizonytalanul és hebegve (Mi a virtuális metódus?). A többire ilyeneket írt, hogy "nem tudom", "nem tudom, hogy miért kéne fejből tudnom", "nem tudom, nem ismerem". És ebben ki is merült az összes írása, három válasz. Fogalma sem volt, mi az az interface, abstract class, abstract method, mi a session, mi az application, mi a user control, mi a custom control, mi az a global.asax, unit teszt, tervezési minta kifejezést sose hallotta, egyetlen fajta asp.netes authentication-t sem tudott mondani. Fogalma sem volt semmiről. Az adatbázis tervezős részt meg sem értette. A Use Case leírásba belekezdett legalább. XSTL-ről sem volt lövése sem, xmlről sem. Inkább nem is sorolom, tulajdonképpen semmit nem tudott, még az oop-t sem. Két órát elvett az életemből. Mind emellett akkora arca volt, amíg kezébe nem kapta a tesztsort, hogy ihajj. Utána már nem.
Pontosabban 60+AFA volt az alaplapcsere és mivel az egyik 512MB-s RAM is elszállt, vennem kellett egy újat, ami 19800+AFA volt. Szerencsémre még a szerelő srác is szörnyülködött ezen az áron, és azt mondta, nem akar kibaszni velem, odaadja 8k+AFA-ért, ha elviszem. Ennek nagyon örültem. Megnézem, hogy melyik szállt el a kettő közül, szerintem az egyikre még gari van, és ha igen, akkor kicseréltetem, mert elhoztam a rosszat. Alaplapot is megnéztem, elég viccesen néz ki egy ilyen noti alaplap. (Erről jut eszembe, Arwen lapinak mondja a notit, ami szerintem mókás…
) Még mindig nem tudom, hogyan került a gépbe a kb három centnyi jéger, vagy kávé, nem emlékszem, hogy beleöntöttem volna valaha ilyesmit. Megfordult már a fejemben, hogy talán új notit kellett volna inkább venni, de nem visz rá a lélek, hogy 100k-ért vegyek valami fost, amit pedig kinéztem, azt még nem akarom megvenni, és 335k brutto. Elvagyok még ezzel egy darabig.
Kát hete rámtört a zenélhetnék. Szörnyülködve vettem észre, hogy az utolsó talán befejezettnek mondható zene, amit írtam már 5 éves. Azóta max gitároztam, illetve néha előkaptam a Scale Trackert, és csak úgy pögyögtem bele a semmibe, nem vettem fel. Az történt, hogy a céges bulin érkezett hozzánk egy hölgyemény,nevezzük Z.-nek, aki rendelkezik némi scene-es ismerettségi körrel, illetve ő is zenél. Hamar rájöttünk, hogy hasonló a zenei izlésünk. Elküldött pár számot, amit ő szerzett, és én meg azóta szinte állandóan azt hallgatom. Mondtam is neki, hogy pont olyan zenét csinál, amilyet én írnék, ha menne ennyire.
A lényeg, hogy valaki feldobta, kéne csinálni egy normális céges bandát, és ekkor páran rájöttünk, hogy más is zenél itt, és mentek körbe az mp3-ak. Én is beküldtem az enyémet. Tetszett. Nekem pedig Z. számai tetszenek nagyon, már ronggyá hallgattam volna őket, ha nem digitális formában lennének. Közben jött egy kis break, mert küldött egy-két demo linket, és egyből a második zenéjére annyira rákattantam, hogy tegnap reggel kilenctől este nyolcig az a szám ment 4 féle remixben.
Elkezdtem Renoise-zal zenélni, jó kis VSTi cuccokkal, és már két szám majdnem kész. Az egyik goásabb, a másik egyértelműen trance. Kicsit szívok a notebook billentyűzetével, mert szeretem realtime feljátszani a trackeket. Na ebből szépen elegem lett, és némi tépelődés után úgy döntöttem, veszek egy MIDI Keyboardot, ami egyébként is szakközépiskolás korom óta mozgatja a fantáziámat. Ma elmentem, és egy ilyen kicsikével tértem vissza (MIDIPlus 61U): (kis 45 perces szünet, amíg létrehoztam egy yahoos mailt, ami mostmár kötelező a flickr-hez, pedig csak egy kurva képet akartam felrakni, és összemergeltem a blogjaimat a yahoo id-jaimmal, amiket egyébként soha másra nem fogok használni… Fasza. Kiegészítés, nem vagyok hajlandó ennyit szívni ezzel a lassú fossal, ezentúl máshogy fogom megoldani a képeket. Még mindig nem jutottam be a flickr-re)
Hétvégén Siófokon voltunk a szokásos éves céges csapatépítő tréningen. Erről rengeteget tudnék írni, de sajna sosincs rá elég időm, úgyhogy csak felsorolás jelleggel:
-
csapatversenyeztünk, némelyik mókás volt. Nem nyertünk.
-
Ittunk mint az állat, de azért mégsem volt mindenki holt részeg. Én speciel 8 félét ittam össze egy este, ebből 6 tömény volt.
-
Héliumot szívtunk páran, és énekeltünk, hülyeségeket pofáztunk
-
Készítettem két "mélyinterjút"
Mr. FlightSimulator Taki"dzsí" Triggerbajnok kollégával, akit most láttam először részegen, nagyon jópofa volt a srác, és ráadásul a szobatársam is volt. Fel is vettem, "Mennyi 67x42" (később 43), illetve "Megtriggereltél bazdmeg" címmel. Tanulságos. Srác szombat reggel hatkor indult haza, én fél ötkor feküdtem, ő meg egyáltalán nem, hatkor keltettek többiek. Nem kicsit voltam álmos aznap, bár 9-12-ig durmoltam még egyet. -
Széttáncoltam magam, de még így is kevés volt
-
Megismerkedtünk, és azt hiszem jól összehaverkodtunk (én és a fejlesztő csapat) Z-vel, aki a buli után kezdett sitebuilderként nálunk. Hétfő óta Z. Fan Club alapításán gondolkodom
, ugyanis annyira királyságos zenéket csinál(t) a leányzó, hogy nem lehet nem egész nap azt hallgatni. Huhh, ezt most nem tudom, jól írtam-e, na mindegy, szóval kötelező hallgatni. -
Hajnalban jót úsztam a Balatonban, bár csak a figyelmes kollégáknak köszönhetem, hogy nem fagytam halálra, mert hoztak a partra némi jégert magukkal
-
Elfogyasztottunk egy üveg tolcsvai félédes furmintot a szobánkban kb. tizenketten.
Mindenkinek izlett, bántam hogy nem vittem nagyobb adagot. Kb 1 dl jutott fejenként. -
Nem voltam elégedett a kaja, a pia és a kiszolgálás mennyiségével/minőségével. Ebéd után el kellett még menni kajálni valamit. És az üdítő is csak 2 dl volt a kajához, annyi még öblögetni is kevés. Volt, hogy kihagyták az asztalunkat, és csak akkor kaptuk meg a kaját, amikor egy pár asztalnál már szedték le az tányérokat, és az egyik srácnak úgy hozták ki az ebédet, hogy kiányzott a hús a tányérjáról. A felszolgáló srác leszarta, hogy két lány is ül az asztalnál, sosem nekik adta először a piját/kaját. Hozzáteszem, valószínűleg valami nyárimunkás lehetett. Egyszer annyi ideig küzdöttem, hogy elkapjam egy pincér tekintetét, hogy hozzon egy üdítőt, amíg közben már teljesen megettem a kaját, amihez inni akartam. Végül csak pisszegéssel sikerült felhívni magunkra a figyelmet.
-
volt két előadó az első nap. Először Erdélyi Zsolt Superman boldogított minket. Nekem tetszett, amiket mondott, bár sokan utálták, és be-be szólogatott. Igaza volt talán no… Következő előadónk Simó György volt, a T-Online Magyarország Rt. vezérigazgatója.
-
Kevés volt az idő, amit ténylegesen a haverkodásra lehetett eltölteni, túl sok volt szerintem a kötelező dolog
-
szombat este elő kellett adni valamit minden csapatnak. A mi csapatunk egy sitcom-ot (situation comedy) kapott… nagyon idióta feladattal ráadásul. Mindenki másnap sci-fis, horroros, mesés megvalósítás volt, egyedül nekünk volt "Géza megy a Velencei tóra három csajjal" "Géza veszekszik egy asztalnál a csajokkat" "Gézáék utaznak a kocsiban" téma. A szitu mindenkinek ez a három volt, csak más más körítéssel, nem gézával, nem csajokkal nem velencei tóval, Ki voltunk akadva nagyon, hogy a picsáva hozzunk ki ebből sitcom-ot, végén nem is sikerült, bár jókat röhögtek azért rajtunk. Németesre vettük a figurát. Pasik hátszották a csajokat. Csaj játszotta Gézát. Németül beszéltek, a szövegeket a recepción található szórólapokból kakodtuk össze, és a WII kézikönyvből. Volt egy narrátor, aki magyarul mondta a dolgokat. Természetesen úgy lehetett vicceskedni, hogy monoton hangon beszélt végig a srác: "a fenébe", miközben valami sokkal hosszabb káromkodásféle hangzott el az autóban.
Úgy érzem, hogy lett pár új kis tesócskám a hétvége óta.
Idén valóban építettünk csapatot, ez már királyság. Múlt nyáron inkább csak ivás volt.
Megnéztük. Kurvára bejövős film. Aki szereti a fegyvereket, a pörgést, a pöpec verdákat, a jó zenéket, a töménytelen mennyiségő számítógéppel generált trükköket, és még röhögni is akar sokat, annak kötelező darab. Kivételesen nem volt senki a csapatban, akinek ne tetszett volna a film. Ilyen már régen volt. Ez a film biztos felkerül a polcra, ha kijön DVD-n.
Holnap Die Hard 4-et néztünk. Józsi haverom, az örök kritikus, és vérbeli filmfikázó
eljön velünk MÁSODSZOR megnézni. Előre félek, ha neki ennyire tetszett, akkor én majd csak ülök tátott szájjal, és csorogni fog a nyálam közben.
Pénteken este billiárdozni mentünk páran. Egyik exkolléganő kicsit megkésett búcsúztatása volt. Rendeltünk egy sörzsiráfot, azután nekiálltunk játszani. A létező összes szabályt megszegtük, illetve csaltunk, néha magunknak, néha az ellenfélnek, szóval elég vicces volt az egész. Volt olyan, hogy rejtélyes módon visszakerültek golyók a lyukból, illetve eltűntek az asztalról. 
Ezután toltunk egy mekit, majd T.-t elkísértük a vonathoz. Kicsit aggódtam, hogy lekésem a HÉV-et, és várnom kell a következőre, de álmomban sem gondoltam volna, hogy az utolsó HÉV-et késem le. 11.15-kor indult, és csupán néhány perccel maradtam le. Taxizhattam haza. Úgy tudtam, hogy éjfél után megy az utolsó. Megváltozott a menetrend, amióta utoljára HÉV-eztem.
Az elejétől a végéig kisebb-nagyobb kihagyásokkal szegény Arwent ugrattuk, aki szerintem már baromira utál minket emiatt.
Egy “ZS” kategóriás film volt a tegnapom
[23:06:51] Giant: te még bent?
[23:07:10] Arwen: nem, itthonról
[23:07:13] Arwen: mé’ nem alszol?
[23:07:37] Giant: mostértem haza
[23:07:39] Arwen: csinálom ezt a szart amire egész nap nem bírtam magam rávenni
[23:07:59] Giant: szarrá fagytam
[23:08:05] Giant: szétáztam a meetup előtt
[23:08:11] Arwen: ja, én is így jártam
[23:08:22] Giant: ráadásul életem egyik legégőbb napja volt ez, legalábbis a hat utáni rész

[23:08:25] Arwen: edzésre menet megáztam visszafele meg kurvára fújt a szél
[23:08:31] Arwen: hey, mitörtént?
[23:08:32] Giant: fasza, detto
[23:08:41] Arwen: akarsz beszélni róla?
[23:08:47] Giant:
[23:08:53] Arwen:
[23:08:54] Giant: ha nem zavarlak
[23:08:57] Arwen: nem
[23:08:59] Arwen: örülök neked
[23:09:11] Giant: ok, király
[23:09:13] Arwen: uncsi ez már nagyon ám
[23:09:20] Arwen: mármint a meló
[23:09:27] Giant: ha nem írok, akkor éhendöglöttem, vagy
mégsem éltem túl a hideget

[23:09:32] Giant: na szóval:
[23:09:37] Giant: hát tudod, nem jött meg a lóvé, ezzel kezdődött
[23:10:12] Giant: aztán fel kellett hívnom Rabbitot, hogy nem fogok odaérni fél hétre, mert E. gépével szopok, mert J. elbaszta az installt
[23:10:28] Giant: Ezzel végülis végeztem 18:25-re
[23:10:34] Giant: ekkor gyorsan elindultam
[23:10:47] Giant: aztán a szengicsesnél rájöttem, hogy egy kanyi vasam sincs

[23:10:56] Giant: és ugye HÉV-vel jöttem
[23:11:01] Giant: 200 forint a jegy
[23:11:08] Giant: visszamentem, és lelejmoltam G.-t
[23:11:21] Giant: Ami azért nem annyira volt lejmolás, mert állítólag lógott egy ötszázassal
[23:11:31] Giant: szóval megadta, vegyük így, de akkor is égő volt

[23:11:51] Giant: Elindultam újra, elkapott V., hogy állok az projekttel, amit ugye napok óta nem tudok csinálni, minden más miatt
[23:11:58] Giant: magyarázkodtam stb
[23:12:25] Giant: végül sikerült eljutnom az Astoriáig, ahol vártam a hetes buszt, ami helyett 173-asra szálltam
[23:12:31] Giant: ez még nem lett volna gond
[23:12:34] Giant: de rossz irányba
[23:12:45] Giant: már nem bírom röhögés nélkül leírni sem bakker
[23:12:46] Arwen:

[23:12:53] Giant: ferenciek terén leszálltam
[23:13:10] Giant: aztán hívott Rabbit, hogy hol vagyok, mondom neki buszon, csak még messzebb, mint eredetileg
[23:13:20] Giant: jó, akkor majd integessek, és felszáll arra, amivel jövök
[23:13:32] Giant: ezek után már sinen voltunk
[23:13:35] Giant: majdnem
[23:13:54] Giant: odaértünk időben, és fb2 megkérdezte, hogy kocsival jöttem-e
[23:13:56] Giant: mondtam nem
[23:14:06] Giant: erre a kezembe nyomott egy sört
[23:14:19] Giant: ami jól esett, csak egyből arra gondoltam, hogyan fogom visszahívni lóvé nélkül bakker, tök ciki

[23:14:42] Giant: na mindegy, ezek után Rabbit megsajnált, és meghívott még egy sörre, és magának is vett
[23:14:58] Giant: pontosabban ez úgy zajlott, hogy odaadta a lét, mert mégiscsak egy lány, és fizessek én
[23:15:41] Giant: ezek után Rabbit néhány perc múlva közönség előtt elejtette a sörét, amiből még alig ivott
[23:16:03] Arwen: kezd emlékeztetni valami szar filmre… basszus ilyen nincs
[23:16:09] Giant: mehettünk lapátot kunyerálni, és összeszedni, persze "mindenki rajtunk röhögött"
[23:16:31] Giant: közben engem is összesepert, itt már majdnem sírtam
[23:17:47] Giant: arról már nem is írok, hogy a fehér gatyám belógott a cipőm alá, és tiszta sár lett, és arról sem, hogy alig bírtunk elugrani a ránkcsapott sár elől, amit a busz küldött, és arról sem, hogy szarrááztunk Rabbit ernyője alatt, mert kicsit hozott. Igaz mindketten csak féloldalasan áztunk meg
[23:18:41] Giant: ezek után hazafelé azt kellett hallgatnom a héven, hogy ki kit dugott meg, és kit nem, meg milyen már 2 pasi egy
csaj, mindezt 3 13 éves grácia előadásában kibaszott hangosan
[23:18:50] Giant: és 40 percen keresztül
[23:19:09] Arwen: … és én még azt hittem nagy naivan hogy nem tudod überelni az én napomat
[23:19:32] Giant: és amikor egy elegáns mozdulattal előkaptam az mp3 lejátszót, hogy zenét hallgassak, mert nem érdekel a baszás ma már, akkor mi történt?
[23:19:38] Giant: lemerült a kis köcsög 5 másodperc alatt
[23:19:47] Giant: merhogy egész este hallgattam, és elaludtam vele
[23:19:51] Giant: úgyhogy hallgatnom kellett a kiscsajokat, miközben olvastam, dehát alig bírtam odafigyelni a könyvre
[23:20:17] Giant: mellettem egy fasz ült, levett cipővel,és büdös volt a lába, és felbaszta a szembeszékre
[23:20:44] Arwen: fúj, na az ilyenektől akadok szét mindig, köcsög faszok
[23:20:50] Giant: közben majdnem megfagytam, és azon elmélkedtem, hogy nem a vonaton kéne ülnöm, hanem alatta feküdni
És még a cigim is elfogyott hat körül…
