Éppen meetingen ültem, amikor felhívtak a járőr cégtől, hogy valaki van a lakásban, és riaszt a cucc. Egyből levert a víz, gyomrom remegni kezdett. Ránéztem az órára, mondtam nekik, hogy a feleségemet hívják fel, mert lehet, hogy most ért haza, kb. ilyenkor szokott, és ha nem ő az, akkor ne hívják vissza a járőrt. Közben fickó mondta, hogy most beírták a kódot. Hát ettől nem lettem nyugodtabb. Felhívtam Adrit, és megkérdeztem, hogy ő volt-e, de nem. Viszont felhívta a szüleit, és az a gyanú, hogy apósom volt, mert ugyan nem akart bemenni hozzánk, de lehet hogy mégis bement valószínűleg. Király. Mobilt nem vitt, úgyhogy ezt nem lehet tőle megkérdezni, viszont Adri meg visszahívatta a járőrt, ne menjen fölöslegesen. Anyós elindult apósom után. Az a néhány perc, amíg azon rágódtam, hogy most éppen kipakolják-e a lakást, vagy apósom van nálunk, eléggé intenzív gyomorremegéssel telt. Végül kiderült, hogy mégis bement apósom, és csak harmadikra fogadta el a kódot a rendszer. Annyira jó lenne, ha a családom felfogná végre, hogy miért kell MINDIG elvinni magaddal azt a kibaszott tetves mobiltelefont, és nem otthon tartani. Rendszerint mindig akkor van probléma, és nem lehet elérni valakit, amikor a legfontosabb lenne. Ráadásul éppen tegnap poénkodtam, hogy ha betörnek és elviszik a notimat, amin a frissen szerzett zenéim vannak, akkor nagyon morcos leszek. Az a baj, hogy az esküvőnél is eldugtam a notit, mert valami megérzés azt súgta, hogy hátha betörnek, és a lóvéért is visszamentünk és elvittük, és betörtek. Szóval most is ez az érzésem volt, hogy biztosan megéreztem megint. Dögöljön meg az összes köcsögláda betörő egyébként is. Ha egyszer elkapok egyet, biztos, hogy nem fog többet lábra állni, és enni is csak segítséggel, és pépeset. De simán el tudom képzelni, hogy nem leszek még ennyire sem kedves hozzá. A legrosszabb az egészben, az a tehetetlenség, amit akkor érzek, mikor egy órányira vagyok az otthonomtól, és nem tudok semmit tenni, amikor valami fasz-paraszt mászkál a lakásban. És ugye ez már kétszer megtörtént, hát nem egy lélekemelő érzés. Az anyagi vonzata sem semmi egy ilyennek, de az még semmi. Sok-sok hónappal a második eset után, még mindig felriadok néha a legkisebb zajra teljes harci készültségben, és készen arra, hogy valakit találok a lakásban. Adrinak is mondtam régebben, hogy ne mászkálon sötétben éjjel, mert lehet, hogy őt fogom lerúgni tévedésből. Mai napig nem tudok úgy elmenni akár csak egy estére szórakozni, hogy félóránként ne jutna eszembe, lehet, hogy megint valakinek kedve támad szétnézni a lakásban, és átrendezni kicsit. Mondjuk legalább felhívnak, ha gáz van, bár azzal nem sokat érek, max reménykedhetek, hogy a járőrök odaérnek, és elkapják a parasztokat, mielőtt meglépnek.