Volt szerencsém hozzájutni a következő oktató anyagokhoz. Némileg le is padlóztam, és jól megzavarodtam, hogy akkor most mit is kezdjek el tanulni. Szinte mindegyik ugyanannyira jön be. Egyszerre mindet nem szeretném, és értelme sincs, úgyhogy választottam egyet. Joe Satriani féle DVD-t kezdtem el, és azon belül a The Crush of Love című számot tanulom. Emellett a Rock Essentialsból a skálákat "futom át". Az a jópofa ezekben a DVD-kben, hogy szinte mindegyiken van backing track, azaz kíséret. Úgy tudok gyakorolni, mintha egy banda kísérne. Dany Gill lett a kedvenc oktatóm, ő látható az első DVD borítóján. Joe Satriani tanítványa. Jól tolja, és jó arc, és nagyon jól tanít, eddig a legjobb, amivel találkoztam. Eddig is volt pár oktató DVD-m egyébként, de egyik sem jött be. Mindegyiken csak riffel és lick-ek voltak, amik rövidek, és nem érek semmit velük. Most 5-6 perces számokat tanulok végig, sokkal jobban leköt az anyag. Szerencsére jól meg tudom állni, hogy ne ugrálljak össze vissza a tanulnivalók között. Minden este gyakorlok, hacsak nem jön közbe valami. Ha közbejön, akkor elég szarul szoktam érezni magam. Most hétvégén sokat akartam gitározni, de egyáltalán nem jött össze, pontosabban csak tegnap, és csak egy órát kb. Kurva meló. És még csak kész sem lettem vele. 
GitárOctober 14, 2007 10:21 pm
23 Comments »
The URI to TrackBack this entry is: http://giant.blogsome.com/2007/10/14/gitar-oktato-dvd-k/trackback/
RSS feed for comments on this post.
Leave a comment
Line and paragraph breaks automatic, e-mail address never displayed, HTML allowed: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>








Hello!
Erdekesnek talaltam amit a dvdekrol irtal es erdekelne hogyan lehet az oktato dvdekhez hozzajutni?
elore is koszonom
Dns
Comment by dns — November 2, 2007 @ 4:40 pm
Szia,
Küldök emailt.
Üdv,
G.
Comment by giant — November 2, 2007 @ 7:02 pm
Engem is erdekelne, hogyan lehet hozzajutni ezekhez a dvdkhez.
Koszi
Wolf
Comment by Hello — November 7, 2007 @ 8:26 am
Cső!
Tudnál esetleg basszus gitárhoz való oktató dvd-t is ajánlani? apum basszusozott régen, most kapott egy gitárt tőlünk, de talán ráférne egy kis segítség. Előre is köszi.
Julcsi
Comment by Julcsi — November 21, 2007 @ 10:22 am
Szia Julcsi,
Sajnos személyes tapasztalatom nincs basszusgitárral, viszont a lick librarys dvd-k között láttam már párat, szerintem nézz szét a neten!
G.
Comment by giant — November 22, 2007 @ 11:29 am
Szia!
Karácsonyra szeretnék ajándékba oktató dvd amik az oldaladon vannak hogyan tudnék hozzá jutni?
Válaszod előre is köszönöm
Szia
Hajni
Comment by Csonka Hajnalka — December 10, 2007 @ 4:46 pm
http://licklibrary.com/ -on meg lehet rendelni jól mindet. Itthon még nem láttam sehol, bár úgy igazán nem is kerestem célirányosan.
Comment by giant — December 10, 2007 @ 5:56 pm
Szia!Én is érdeklődnék , hogy honnan lehet ezeket a DvD-ket beszerezni/hozzájutni.Sok jó progiról is hallottam már, de valahogy nem mindegyik PC-re szól.(inkább:Xbox-ra)
Előre is nagyon köszi!
Comment by Elekes Fanni — December 12, 2007 @ 8:02 pm
Még a 7. commentemhez infó: ha regisztráltok a LickLibraryn, akkor féláron lehet megrendelni a DVD-ket. Igaz van egy kis fél éves díja, de simán visszahozza a “befektetést” ha féláron rendelhetsz egy csomót. Az ingyenes regisztrációnak is vannak előnyei: jópár oktatóanyagot le lehet tölteni ingyen.
Comment by giant — December 13, 2007 @ 9:45 am
Talán én is tudok egyet.
http://www2.guitarmasterclass.net/ Egy két videóba bele is lehet nézni.
Comment by Elekes Fanni — December 13, 2007 @ 6:07 pm
Köszi!
Comment by giant — December 13, 2007 @ 6:38 pm
Szívesen!
Ha nem gond, akkor írok még ide…
Ezen az oldalon tanulni is lehet és egy két videót le is lehet tölteni.
http://www.dolphinstreet.com/
http://video-tabs.com/category/video-tabs/?snap=A
Comment by Elekes Fanni — December 14, 2007 @ 3:00 pm
Nyugodtan, sőt köszi, örülök neki! Ez lett a legkeresettem postom mostanában, legalább más is megtalálja a linkjeidet is!

A linkek miatt bekerült a commented a spam szűrőbe, egy linknél többre már ráharap. És még email sem jött róla, jó, hogy éppen benéztem a control panelra, és megláttam, hogy 2 comment vár moderálásra…
Most látom, hogy kétszer is próbálkoztál, gondolom azért, mert nem jelent meg, az utóbbit törlöm!
Comment by giant — December 16, 2007 @ 5:36 pm
A video-tab.comért a hálám a sírig volt üldözni!
Köszi szépen!
Első találat, amit kerestem: http://video-tabs.com/this-is-how-you-remind-me-nickelback/
Comment by giant — December 16, 2007 @ 5:50 pm
Igen, kétszer is próbálkoztam.De amit akartam , hogy kikerüljön az kikerült.:)
Nincs mit!
Ezt az oldalt mindennap megnézem, ha kell valamilyen segítség (((ha kell))) akkor szólj!:D
Comment by Elekes Fanni — December 17, 2007 @ 7:27 pm
Kéne egy gitártanár. Akkor talán rendszeresebben gyakorolnék. Tudsz egyet?
Comment by giant — December 17, 2007 @ 7:41 pm
Fanni, légyszi még egyszer a linkeket, mert moderáltam, és ennek következtében eltűnt.
Néha nagyon hülye ez a blogengine, vagy én vagyok béna…
Egyébként Pest megye, azon belül Szigetszentmiklós lenne a legjobb
Comment by giant — December 20, 2007 @ 10:19 pm
http://www.hangmester.hu/newforum/listazas.php?topik=114&start=1100
http://forum.sg.hu/listazas.php3?azonosito=hangmester&id=1061110191
http://landmine.uw.hu/index.php?p=Oktatas
http://lapforum.lap.hu/topic.php?id=14608207
http://www.expressz.hu/kisokos/oktkult/oktatas/showAdvert,5402253,630,1.html
http://szolgaltatasok.slando.hu/budapest/gitaroktatas_gitartanitas_gitartanar_P_1840489.html
http://www.musicteacher.hu/teachers/szamozvancevhu.htm
Gitáriskola:
http://www.freeweb.hu/musztydoba/gitarisk.html
Az utolsó honlap, amit megadtam, az elég jó.5000Ft-os könyv.De szerintem megéri.Én most a
dolphinstreet.com -ról töltöttem le az összes oktató videót, majd kiírom DVD-r, aztán arról fogom tanulni.Remélem beválik!Most 2x több linket kaptál. Elleszel velük egy darabig.XD
Szigetszentmiklósit nem találtam.
Comment by Elekes Fanni — December 21, 2007 @ 5:47 pm
Köszi! Ha ezt is törlöm, akkor legközelebb megint duplázol, mert akkor törlöm?!
Comment by giant — December 22, 2007 @ 11:50 pm
Nem hinném, hogy megint dupláztam volna.
Comment by Elekes Fanni — December 31, 2007 @ 9:31 pm
Nem úgy értem!
Az előző véletlenül törölthöz képest dupla annyi linket írtál. Arra próbáltam utalni, ha ezt kitörlöm megint, akkor a következőben megint kétszer enyi link lesz, tehát jól járok, ha törlöm!
Comment by giant — December 31, 2007 @ 10:31 pm
Skálák… azokkal vagyok gondban. Ha valaki tud segédanyagot, vagy valamit ami segít megérteni/begyakorolni őket, emailbe elküldhetné. Köszi.
Comment by wintercold — February 20, 2008 @ 12:18 pm
jah, mailcím: trial1100@gmail.com
Comment by wintercold — February 20, 2008 @ 12:19 pm