Tegnap végre lejutottam edzésre. Már nagyon hiányzott. Szerencsére most nem az a fajta erőnléti edzés volt, amit öcsém mesélt, mert meg is purcantam volna. Technikáztunk, zsákoltunk, földharc szerűség volt, sötétben támadás, és light kontaktos küzdelem.
Gyuri és Csabi pajtás is azt mondták, hogy mostanában nem szokás a fogvédő használata. Hittem nekik. Gyuri gyanús volt, mert ő használt fogvédőt. Amikor megkérdeztem miért, azt mondta, hogy rossz előérzete van. Hát kaptam is egy szép tarkóst, amitől jól összekoccantak a fogaim, hirtelen azt hittem, hogy el is tört legalább három, annyira erősen ősszecsapódtak. Gyorsan előkaptam én is a táskából inkább, és úgy folytattam a harcot. Gyuri cserébe kapott egy gyomorrugást.
Alakul az izomlázam. Valahogy lett a vállamon egy 5 centis vágás szerű valami, amit nem tudom, hogy szereztem. Eléggé bedurrant, és fáj. Meglátjuk mi lesz belőle.
Mellesleg megint eltévedtem, mondjuk nem csoda, kb 3-szor voltam az új teremben edzésen. Meglepően jól bírtam egyébként annak ellenére, hogy szinte semmit nem mozogtam az elmúlt pár hónapban. Hozzáteszem, az edzés sem volt olyan tikkasztó szerintem, de ez most így pont jól jött.
