Giant blogja

2009. June 30. 23:06

Jogosítvány hosszabbítás

Filed under: általános

Júliusban lejár a jogosítványom. Elmentem tegnap a körzeti orvoshoz, hogy csináljuk meg az orvosi igazolást (2. csoportú [hivatásos: B, C] alkalmassági). 1,5 órát kellett várnom a 3 beutalóra. Mivel az átfutási idő 3 hét, ezért még ma el kellett intéznem a vizsgálatokat. Másik ok, hogy a doki szabadságra megy 2 hétre. Természetesen kifogtam, és most éppen a másik doki volt szabin, így kétszer annyi beteg volt az én dokimnál, mint egyébként, mert ő helyettesíti.

Tegnap gyorsan elkéredzkedtem a mai napra. Szerencsére minden gond nélkül elengedett a főnök. Ma 2 könyvvel felvérteztve áthajtottam a szomszédos városba az SZTK-ba intézni a dolgokat. 9-kor túl voltam a vérvételen, lelet 3 után… Átmentem a belgyógyászatra, majd 1 óra 40 perc talpon várakozás után bejutottam, 3 perc volt az EKG vizsgálat. Még 20 percet kellett volna várni a leletre, de addig átmentem a szemészetre, illetve közben toltam egy "reggelit". Szemészeten is kb. egy órát várakoztam, végre ülve. Utána visszamentem a belgyógyászatra, és vártam fél órát állva arra, hogy valaki kidugja az orrát, és el tudjam kérni a leletemet. Mivel még csak egy körül voltunk, elmentem haza. 

Ma kellett vinni Bogit is a havi ellenőrzésre, úgyhogy a leletért visszamenésig hátralévő időt a gyerekorvosnál töltöttem. Ezután visszamentem a szomszédos városba a vérvétel, és vizelet leletért. Másodszor kellett végigvergődnöm a két város közötti teljes útfelújítás miatti dugót. A lelet meglett 5 perc alatt, vissza abba a városba, ahol lakom, a körzeti orvoshoz. Reménykedtem, hogy ezt már gyorsan letudom. 1,5 óra alatt végeztem itt is, fél hat volt mikor hazaértem.

Röhej, hogy egy vérvétel + szemvizsgálat + EGK + körzetinél igazolás = nettó fél óra = bruttó 1 nap + 2 x oda vissza 2 város között. Akinek nincs autója, az még beszopja a HÉV-et is, ha éppen lekési, 40 perc várakozás a következőig.

A jó oldala a dolognak, hogy kiolvastam egy könyvet ma, és belekezdtem egy másikba, annyit kellett várakozni. :) Plusz majdnem nézője lettem 3 nyugdíjas összeverekedésének. A vita azon tört ki, hogy ki érkezett előbb. Nem mintha nem érnének rá. Páran, akik mentünk dolgozni még tegnap ezután, vártunk türelmesen, ezek meg gyilkolták egymást…  

2009. June 17. 13:06

Álmaim mobilja

Filed under: kütyü

HTC Touch Cruise 2 

Volt szerencsém néhány napig próbára tenni egy HTC Touch Pro 2-t. Teljesen kész vagyok tőle. Azt előre leszögezem, hogy szerelmes lettem bele, szinte első látásra. Végre kezdenek odáig eljutni egyes mobilok, amilyen szintre évek óta vágytam.

Ami tetszik, számomra fontossági sorrendben: 

  • TFT-LCD WVGA felbontással (480×800)
  • van egy QUERTY billentyűzete, szétcsúsztatható, és mininoti alakúra felhajtható
  • Gyönyörű a kijelzője, élénkek a színek
  • Ha ránagyítok egy cikkre, akkor végre az Opera 9 betördeli a szöveget, hogy ne kelljen jobbra-balra görgetni soronként olvasás közben
  • Előzőhöz tartozna, de külün veszem: ha egy cikk ilyen két oszlopos, vagy három, akkor duppla klikkre a kilógó részt is bepozícionálja jól VÉGRE.
  • végre a Google Readerben tudom használni a gyorsbillentyűket, ez az első telefon, amin ez működött nálam. Pld.: # = mark all as read stb.
  • Nagyon jól használható NEM mobil nézetű böngészés közben is, főleg kinyitva
  • a billentyűzetet használva marha jó gépelni a QUERTY-n két hüvelykujjal
Extra alias parasztvakítás, ami nélkül tudok élni, de jópofa:
  • Automatikusan kikapcsol a kijelző, ha telefonálok. Távolságérzékelő van benne.
  • Ha lerakom az asztalra pofával lefelé, akkor magától átvált kihangosítás módba.
  • Ha beszélgetés közben kihúzom a stylust, akkor megnyílik automatikusan a jegyzet progi
  • ha nem veszek fel egy hívást, akkor automatikusan létrejön egy template alapján egy SMS, valami hasonlóval: Bocs, most nem tudok beszélni, majd hívlak. Ha akarom elküldöm, ha nem nem.
  • érzékeli ha elfordítom és fordítja a képet
Negatív:
  • nehéz (ha én ezt mondom egy mobilra, akkor az tényleg nehéz :)
  • drága (185k)
Valahonnan szereznem kell egy ilyet ingyen :D , ezt vissza kell adnom hamarosan. Ennyi pénzért biztosan nem fogom megvenni. És erről a mobilról már el tudom képzelni, hogy nem cserélném le NAGYON sokáig.

 

 






















Get free blog up and running in minutes with Blogsome
Theme designed by Hadley Wickham