Giant blogja

2009. June 30. 23:06

Jogosítvány hosszabbítás

Filed under: általános

Júliusban lejár a jogosítványom. Elmentem tegnap a körzeti orvoshoz, hogy csináljuk meg az orvosi igazolást (2. csoportú [hivatásos: B, C] alkalmassági). 1,5 órát kellett várnom a 3 beutalóra. Mivel az átfutási idő 3 hét, ezért még ma el kellett intéznem a vizsgálatokat. Másik ok, hogy a doki szabadságra megy 2 hétre. Természetesen kifogtam, és most éppen a másik doki volt szabin, így kétszer annyi beteg volt az én dokimnál, mint egyébként, mert ő helyettesíti.

Tegnap gyorsan elkéredzkedtem a mai napra. Szerencsére minden gond nélkül elengedett a főnök. Ma 2 könyvvel felvérteztve áthajtottam a szomszédos városba az SZTK-ba intézni a dolgokat. 9-kor túl voltam a vérvételen, lelet 3 után… Átmentem a belgyógyászatra, majd 1 óra 40 perc talpon várakozás után bejutottam, 3 perc volt az EKG vizsgálat. Még 20 percet kellett volna várni a leletre, de addig átmentem a szemészetre, illetve közben toltam egy "reggelit". Szemészeten is kb. egy órát várakoztam, végre ülve. Utána visszamentem a belgyógyászatra, és vártam fél órát állva arra, hogy valaki kidugja az orrát, és el tudjam kérni a leletemet. Mivel még csak egy körül voltunk, elmentem haza. 

Ma kellett vinni Bogit is a havi ellenőrzésre, úgyhogy a leletért visszamenésig hátralévő időt a gyerekorvosnál töltöttem. Ezután visszamentem a szomszédos városba a vérvétel, és vizelet leletért. Másodszor kellett végigvergődnöm a két város közötti teljes útfelújítás miatti dugót. A lelet meglett 5 perc alatt, vissza abba a városba, ahol lakom, a körzeti orvoshoz. Reménykedtem, hogy ezt már gyorsan letudom. 1,5 óra alatt végeztem itt is, fél hat volt mikor hazaértem.

Röhej, hogy egy vérvétel + szemvizsgálat + EGK + körzetinél igazolás = nettó fél óra = bruttó 1 nap + 2 x oda vissza 2 város között. Akinek nincs autója, az még beszopja a HÉV-et is, ha éppen lekési, 40 perc várakozás a következőig.

A jó oldala a dolognak, hogy kiolvastam egy könyvet ma, és belekezdtem egy másikba, annyit kellett várakozni. :) Plusz majdnem nézője lettem 3 nyugdíjas összeverekedésének. A vita azon tört ki, hogy ki érkezett előbb. Nem mintha nem érnének rá. Páran, akik mentünk dolgozni még tegnap ezután, vártunk türelmesen, ezek meg gyilkolták egymást…  

Comments »

The URI to TrackBack this entry is: http://giant.blogsome.com/2009/06/30/jogositvany-hosszabbitas/trackback/

No comments yet.

RSS feed for comments on this post.

Leave a comment

Line and paragraph breaks automatic, e-mail address never displayed, HTML allowed: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>



Anti-spam measure: please retype the above text into the box provided.






















Get free blog up and running in minutes with Blogsome
Theme designed by Hadley Wickham