Végre egy nap, ami úgy telt, ahogy kell
Reggel elmentünk anyával és Adrival a nagyiék sírjához, aztán elmentünk Adri nagyszüleinek a sírjához, aztán felugrottunk megnézni apósékat, amint festik a konyhát. Közben végig rettegtem, mikor talál ki valamit nekem valaki. Főleg amikor fent voltunk apóséknál, hátha eszükbe jut, hogy van valami hely, amit ők nem érnek el stb, segítsek. Azt hiszem, most szó nélkül azt tudtam volna mondani, hogy nem. Eléggé morcos vagyok a napokban. Kezdem úgy érezni, magam, mint egy lufi, amit túlfújtak. Ilyenkor mindenre agresszívan reagálok. Itt volt például tegnap reggel a csarnokban a réteses néni.
Beugrottam munkába menet, hogy vegyek pár rétest. Okulva a legutóbbi esetből előre közöltem, hogy elvitelre szeretnék négy darab rétest, nehogy megint beszóljon a nyanya, amiért nem mondtam, hogy elvitelre, meg azt sem, hogy mennyit, ezért nem tudta elkezdeni pakolni a réteseket, amiket soroltam. Amint elmondtam, hogy elvitelre négyet, elkezdtem (volna) nézni a táblát, hogy akkor a tizeniksz féle rétesből milyet vegyek, de az elsőig sem jutottam, am ikor megjegyezte bunkón, hogy jó, de elárulom azt is, hogy milyet szeretnék? Már alig vártam, hogy kötekedjen, hiszen erre készültem már a kettes villamoson is. Felháborodott hangon közöltem vele, hogy hagyjon már válogatni, legutóbb azért cseszett le, mert elkezdtem mondani mit kérek, és nem mondtam, hogy elviszem stb, most meg azért csesz le, mert nem azt mondom először, hogy mit kérek?! Ahogy ezt elmondtam, a nyanya taszkot váltott, átment kezesbárány üzemmódba, "Isten ments, hogy én lecsesszelek, dehogy is, csak segíteni szeretnék, nem úgy gondoltam én, jajj, de örülök, hogy ezek szerint ízlett, hogy visszajöttél bla-bla-bla". Szóval hatott a felháborodás, kíváncsi leszek legközelebb mivel hozakodik elő. Bár azt hiszem legközelebb így megyek: "Kérek elvitelre négy rétest: 1 almást, 1 almásfahéjast, 1 meggyest, és egy almás-meggyest".
Hát, ha még ebbe is bele tud kötni, megeszem a kalapomat… Egyébként kénytelen leszek lecseszni legközelebb, mert két egész meggymagot is találtam, és az egyiket annyira szerencsétlenül, hogy porráharaptam egy harapásommal. A konyhában hirtelen kurva nagy csend lett, és én is elkezdtem izgulni, hogy a fogaim törtek pozdorjává, vagy a mag… Szerencsém volt, nem a fogaim.
A lufiállapotomat az is jelzi, hogy apróságokért agyon tudnék ütni néha egy-egy embert. Pld. azt a csávót, aki miközben kiléptem a boltból bement, de mivel én még csak félig voltam kint, belerúgott a bokámba, és már forultam vissza, hogy lecsapjam, amikor eszembe jutott, hogy ezért talán nem kéne megölni, meg a nő a villamoson, aki a kurva táskáját össze vissza lengeti, és mindig az enyémhez ütődik, de leszarja. Grrr…
Na szóval végül olvastam, gitároztam, Guildwarsoztam, filmet néztem, szunyáltam, grilleztem és aztán jót kajáltam. És még mindig maradt időm még valamit csinálni, úgyhogy lustálkodtam.
Múlt héten kedden nyaralni indultunk Adriennel Korfura. Úgy szerveztük, hogy a második házassági évfordulónk benne legyen a nyaralásban. Végülis a nászutunkat pótoltuk be idén, mert ugyebár akkor betörtek, és haza kellett jönni.
Viccesen kezdődött a dolog. Előző este pakolni kezdtünk éppen, amikor leteszteltem az új bőröndöm számzárját. Nem állítottam át az eredeti kódot, ami 0-0-0 volt gyárilag, és bezártam a zippzárokkal együtt, ahogy kell, még üresen. Aztán nem tudtam kinyitni. Először azt hittem, hogy mégis sikerült véletlenül átprogramozni, de miután 2 óra alatt végigpróbáltam az EZER kombinációt, már rájöttem, hogy a zár szar. Fogtam egy félméteres csavarhúzót, és 2 másodperc alatt kinyitottam. Aztán szétszedtem, és láttam, hogy szar, ahogy van. Marhára boldog voltam… Fájtak az újjaim. A zár úgy működik, hogy három kis tekerhető recés kerék van, és amikor beállítom a kódot, két újjal össze kell nyomni a két pöcköt a szélén. Mire végeztem, már az egész kezem fájt. Ezekután Adri már nem is merte kipróbálni, hogy az övé jó-e.
Első nap – Utazás –Első repülőutam
„Reggel” 2.30-kor keltünk. 3.30-ra jött a taxi, ami a reptérre vitt minket cirka 6700Ft-ért. Senki nem vállalta, hogy elvisz minket ilyen korán. Valószínűleg én sem vállaltam volna senkinek. 4 órára oda kellett érni, pedig 6-kor indult a gép. Ezen csodálkoztam, de később megértettem, hogy kell ennyi idő, amíg a csomagokat leadjuk, átvesszük a beszállókártyát, és felvisznek minket a gépre. Jót röhögtem, amikor busszal vittem minket a kijárattól 30 méterre várakozó Boeing 737-eshez. A SkyEurope-al repültünk. A felszállást nagyon élveztem, no meg az egész utat. Kaptunk reggelit, kávét és üdítőt is lehetett választani, vagy sört. Adri izgult, hogy rosszul lesz, ezért nem mert enni, így én ettem meg az ő kajáját is, egészen jóllaktam. Két órával az indulás után már az apartmanban pakoltunk Moraitikán.
Az első napunk pihenéssen telt. Részt vettünk egy eligazításon az utazási irodánál, aztán aludtunk egyet délután, később lementünk a partra fürdeni egyet és körbesétáltunk a faluban.
Meglepően sok jó nő (inkább fiatal lány) volt Korfun. A tengerparton egyszer 7 félmeztelen csajt számoltam magunk körül a strandon 10 méteres sugarú körben. Eleinte úgy csináltam, mint a balatonon, hogy figyeltem a vízből a cuccunkat, nehogy lenyulják. Harmadik napon már ott mertem hagyni nyugodt lélekkel a kamerát meg a pénztárcámat két órára, míg megebédeltünk egy távoli étteremben, ahonnan nem is láttunk rá. Volt, hogy elvitte a szél valószínűleg az ernyőnket, és valaki visszarakta a törülközőinkre összecsukva. Nagyon rendesek ott a népek. Szerencsére mindenki beszélt angolul, így könnyen megértettük magunkat mindenhol, és jókat beszélgettünk egyszer-kétszer.
Nagy szigeti körút
Volt jópár program, amin szívesen részt vettünk volna, de végül csak erre az egyre mentünk el, és helyette béreltünk egy quadot 3 napra, és rohangáltunk magunk. Több nevezetességet útba ejtettünk, pld. Paleokastritsa-t, ami állítólag Európa legszebb öbleit rejti, és van ott egy kolostor, ami nekem annyira nem tetszett, hogy egy szót sem írok róla inkább. A látvány az valóban csodálatos volt egyébként, csináltam sok fényképet, majd felrakom őket idővel. Itt részt vettünk egy üvegfenekű hajótúrán, ami a legemlékezetesebb volt az egész nyaralás alatt. Csodálatos öblőket láttunk, sziklákat nagyon közelről, és színtiszta kék tengert, ahol le lehetett látni a tengerfenékig. Meglátogattuk Achilleont, vagyis a Sissi-kastélyt. Csodálatosan szép kertje van, és az egész hely gyönyörű. Sajnos egyszerre érkeztünk egy német csoporttal, így kicsit zsúfolt volt a hely. Voltunk egy koumquat gyárban, ahol megnéztünk egy öt perces filmet a koumquat készítéséről, majd rámutatásos módszerrel lehetett kóstolni ingyen. Négy félét meg is kóstoltam jól. Végül teli hátizsákkal érkeztünk haza innen. J Ez az ital Korfu egyik híressége, állítólag csak itt lehet kapni. Kínai törpenarancsből készített likőr. Végül Sidáriban is megálltunk 1 órára, ahol lehetett strandolni, de mivel nem vittünk fürdőcuccokat, ezt elbuktuk.
Quados kiruccanások
Sokat tanakodtunk, hogy egy robogót, vagy két robogót, vagy egy quadot béreljünk. Adri félt egy kicsit egyedül motorozni, és attól is, hogy mögöttem kell ülnie, így kizárásos alapon quadot béreltünk. Még 100 méterre sem jutottam vele, miután megállt egy emelkedő alján. Természetesen kifogyott a benzin. Toltam kb. 150-200 métert az első benzinkútig, lehetett volna rosszabb is, bár az emelkedőn nem volt egyszerű felkinlódni a szerpentinen. Előző nap összeismerkedtünk az alattunk lakó párral, akik két robogót béreltek ki egész hétre, és velük elmentünk a 20 kilométerre található nyugati partig, ahol sokkal homokosabb volt a strand. Mivel volt útikönyvem, Agía Varvára-t kerestük, de nem találtuk meg. Találtunk helyette egy Santa Barbara nevű szép homokos partot, ahol az első napot töltöttük. Második nap elolvastam a könyvet részletesebben, hogy merre kell menni, és találtunk megint egy szép partot, ami nagyon hasonlított az előző napira. Annyira, hogy ugyanaz a hely volt, csak 100 méterrel arrébb érkeztünk egy másik úton, ami 3 kilométerrel rövidebb volt, mint az előző napi. Végül rájöttem, hogy a Barbara az körögül „Varvara”, tehát Santa Barbara = Agía Varvára. Ezen röhögtünk egy darabig… Ezen a parton annyira tiszta volt a víz, hogy bárhonnan bármikor láttam az alját. Csomót merültünk Danival, és nézegettük a tenger fenekén a zátonyokat, de sajnos egy darab kagylót sem találtunk. Pontosabban egyet igen, de az amikor megmozdult, a csajok azonnal eldobták. Az egész szigeten harapósak voltak a halak. Ahogy bementünk a vízbe bekerítettek az 5-10 centis halacskák, és követték minden léptünket. Egyszer az egyik beleharapott a sebembe. Adrinak szintén. Anitát és Danit is kóstolgatták.
Jó buli egyébként ez a quadolás kisebb utakon, de hosszú távon kibírhatatlan. 65 km/h volt a végsebessége, de a társaink nyavajgása miatt legtöbbször harminccal mentünk. Egyébként az a pár valami hihetetlen volt. Második napon már csak nehezen bírtuk őket elviselni, harmadnap már legszívesebben beszóltunk volna, negyedik napon pedig kerültük őket. Állandóan veszekedtek. Ezt szó szerint kell érteni, sosem szóltak egymáshoz normálisan, csak veszekedtek végig. Nem is érjük, hogy lehetnek még együtt 3 év után, ha soha nincs ez kedves szavuk egymáshoz.
Harmadik quados napon Daniék rábeszéltek minket, hogy menjünk vissza egyénileg Paleokastritsába, mert fürödni kellene azokban a szép öblökben. Két óra volt az út, visszafelé pedi három, és nagyon nem érte meg. 1 méter után már nagy kövek és sziklák voltak a vízben, és még csak térdig ért a víz, így kicsit nehéz volt bejutni sérülés nélkül. Ráadásul nagyon kicsit volt a strand, emiatt csúfolt is.
Ezen a napon volt a második házassági évfordulónk, így este Adri kapott egy opál köves gyűrűt a kedvenc „General Market”-ünkben. Jó kis hely volt, szinte minden nap kaptunk ingyen ouzót. Mivel Adri nem szereti, mindig én ittam meg mindkettőt.
Utolsó napon már csak medencénél fürödtünk, olvasgattunk, és pakoltunk. Visszaút ismét problémamentes volt.
Összességében sajnos nem volt olyan szép korfu, mind gondoltunk, engem inkább egy háború utáni sivatagos valamire emlékeztetett. Alig volt egy zöld rész, ami szép lett volna, nem kiszáradt, sárgult stb. Kevés volt a pálmafa, meg úgy egyébként a szép fa. Sarti sokkal szebb volt. Viszont rég pihentem ilyen jót mint idén.
Utazás / Érkezés
Pénteken reggel háromnapos céges bulira indultunk a Club Aligába a balcsihoz. Fél órával a tervezett érkezés előtt leértünk, talán mi voltunk az elsők. Öten mentünk, én vezettem. Cég fizeti a benzint, és a matricát, ez tetszik. Amíg nem értek le a többiek, szétnéztünk kicsit a parton, és a csodálatos parkban. Előző este irtózatos vihar lehetett, mert mindenhol gyökerestől kidőlt fákat láttunk, felszakították még a betont is. Szerteszét műanyag székeket láttunk.
Előadások
Egy rövid beszéddel, és két előadással nyitottuk a rendezvényt. György Péter és Weyer Balázs tartott előadást. Kettő körül nekem György Péter előadása tetszett nagyon, fergeteges az úriember. Balázsé már nem annyira jött be, inkább szerintem a médiások számára lehetett érdekes.
Az előadások elvitték az egész délelőttöt, így már csak ebédre maradt idő, ami baromi finom volt, de ugyanennyire baromi kevés is. Ami az egész idő alatt kicsit idegesített, hogy miért 6 üveg üdítőt raknak ki egy asztalhoz, ahol nyolcan ülnek.(Két kóla, két gömbér, két buborékmentes ásványvíz) Persze sosem jutott kóla, így rendelnem kellett, és ki kellett fizetni.
"Élményfürdő"
Előadások és ebéd után (vagy lehet, hogy a szoba elfoglalása volt előbb, aztán az ebéd?) lementünk csobbanni. A víz pöpec volt, hatalmas hullámokkal. Többen hoztak be sört a vízbe, ami körbejárt, a labdával egyetemben. Bunyóztunk, egymás nyakában, és szólóban is, és riogattuk a kolléganőket a víz alá merülésekkel. Délután meccsnézéssel, fürdéssel és sörözéssel telt.
Vacsora
Este grillezett csirke volt zöldséggel és krumplival. Az állam a földön koppant, amikor megkaptam a csirkemellemet, álltam, hogy rakjon még, és közölte, hogy csak egy jár. Majdnem a legkisebbet kaptam ráadásul. 5 centi * 3 centi. Bakker. Ebből 5 kellett volna minimum, hogy egyáltalán érzékeljem, hogy van előttem valami. Később rájöttem, hogy akik parasztok voltak, és agresszívek, azok kaptak többet is, csak erősködni kellett volna. Még a csajok közül is volt, aki két szeletet kapott alapból.
Vacsora közben kicsit morcos voltam, mert kétszer elfoglalták a helyemet menet közben, pedig le volt téve a cigim a gyújtóm és a söröm is az asztalra jól láthatóan, így állandóan vándoroltam. Nem baj, némileg vigasztalt, hogy végén már csak egy olyan asztalnál jutott hely, ahol 5 leányzó üldögélt. Le is teremtettek, hogy miért nem hozzájuk ültem már az elején, kikérik maguknak.
Szeretem ezt a hozzáállást.
Ereszdelahajamat
Este elindult a buli. Király volt a DJ, kivéve az elején, amikor tuc-tuc zene ment, akkor nem is táncolt senki. Aztán hatalmas tombolás volt. Sikerült elharapni a nyelvem némileg pogó közben, másnap alig bírtam enni. Voltak jó nagy esések, bár nem a részemről. Nem sikerült berúgni nagyon, csak szokásos zsibbadós szintig. A piák csúcsa az Absynth Cannabis volt, ami nem is bírt elfogyni. Alkohol: 70%. Ez a nem semmi.
A bulit egy üveg borral és egy kolleganővel nyitottam a parton. Leültünk egy padra, és dumálgattunk, mert azt fent nem nagyon lehetett. Kaptam is, hogy egy egész üveg borral sétálgatok kifelé. Hát pedig nem is volt sok. Kicsit hideg volt, úgyhogy gyorsan elpusztítottuk a nedűt, és közben már hívták is a csajt telefonon, hogy indulni kéne. Páran még első éjszakára sem maradtak. Azon röhögtünk, hogy tutti összehoznak minket szóbeszéd útján, mert eléggé olyanok az emberek. Pedig mi valóban csak dumálni mentünk le.
Hajnali fürdés
Hajnal 4-ig ment kb. a dance. Rendesen kitomboltam magam. Utána lementünk páran a partra fürdeni. Jópár pucér segg virított a parton. (Az enyém nem, mert én kicsit lemaradtam, és mindenki bent volt már, így nem tudtam, hogy így kéne bemenni, csak kifelé észleltem)
Ezután alvás volt.
